Andrej Avinov: orosz emigráns festő, homoszexuális és tudós

Andrej Nyikolajevics Avinov (Andrey Avinoff) orosz festő, entomológus, múzeumi szakember és Alfred Kinsey szexológus barátja volt. Szenvedélyes műgyűjtőként, a szépség tisztelőjeként és homoszexuálisként élte életét, bár orientációját nem hirdette. Avinov 1917-ben emigrált Oroszországból az Egyesült Államokba. Homoerotikus akvarelljei csak a 21. században váltak szélesebb körben ismertté.

A művész 1953-as pittsburghi posztumusz kiállítása nem érintette személyiségének ezt az oldalát. Az akkori amerikai homofóbia légkörében a szervezők szándékosan eltitkolták Avinov identitását.

Öröksége annál is jelentősebb: érdeklődésének széles köre és belső életének összetettsége. Avinov homoszexuális művész és egyben ortodox tradicionalista volt, aki kiemelkedő sikereket ért el az amerikai tudomány végletesen heteronormatív világában.

Származása, gyermekkora és korai érdeklődései

Andrej Nyikolajevics Avinov 1884-ben született az arisztokrata Avinov-családban Tulcsinban, a mai Ukrajna területén. A család ismerősei hosszú, arany göndör fürtű, finom arcvonású és kiválóan beszélő gyermekként emlékeztek rá.

A család az előkelő körökhöz tartozott, és származását a régi novgorodi Ovinov bojár nemzetségre vezette vissza. Avinov nagyapja, Alekszandr a brit flotta oldalán harcolt Napóleon ellen Trafalgarnál (1805), és admirálisi rangig jutott. Anyai dédapja, Vlagyimir Panajev I. Miklós idején a császári udvar minisztere volt, és részt vett az Új Ermitázs gyűjteményeinek kialakításában.

Avinov apja altábornagyként szolgált. Bátyja, Nyikolaj később meggyőződéses liberális reformer lett, nővére, Jelizaveta pedig sikeres festőművész: amerikai milliomosokról és Franklin Rooseveltről festett portrékat. A kozmopolita neveltetés és a házi nevelőnők biztosították, hogy a gyerekek tökéletesen elsajátítsák az angol, a francia és a német nyelvet.

„Finom, elegáns kézírással – a saját kalligráfiájával – hosszú térképeket rajzolt, saját múltját a Krisztus előtti időszakhoz hasonlítva. Teljesen biztos volt benne, hogy közvetett rokonságban áll Kleopátrával…”

— Alex Shoumatoff (Alekszej Sumatov). „Orosz vér: Családi krónika” című könyvéből (1982)

A családi legenda szerint Andrej ötévesen fogta meg az első pillangóját, hétévesen pedig már William Jacob Holland amerikai entomológus könyveit olvasta. A lepkék egész életében a fő szenvedélye maradtak.

Avinov apja szelíd ember volt. A gyerekeket szerették, szinte semmit sem tiltottak nekik, és támogatták az érdeklődésüket (ő tanította meg Jelizavetát keresztszemes hímzésre). Tőle örökölte Andrej a gyűjtőszenvedélyt, a finom humort, valamint azt a szokást, hogy figyelmesen és nagylelkűen fogadja a vendégeket.

1893-ban apját parancsnoknak nevezték ki Taskentbe. A kilencéves Andrej családjával együtt Vlagyikavkázon, Tbiliszin, Bakun és a Kaszpi-tengeren keresztül utazott oda. Taskentben Avinovék összebarátkoztak a Kerenszkij családdal, a hőség elől pedig a Csimgan-hegységbe menekültek, ahol jurtában laktak.

„Azon a nyáron szörnyen szenvedtek a hőségtől. Apám emlékszik rá, hogy gyermekkorában hallotta, amint a nagyszülei Taskentben vízzel teli hordókban ültek és kártyáztak.”

— Alex Shoumatoff. „Orosz vér: Családi krónika” című könyvéből (1982)

Miközben Üzbegisztán ritka pillangóit gyűjtötte, Avinov egyúttal akvarellfestményeket is készített róluk. Veleszületett rövidlátása lehetővé tette számára, hogy eszközök nélkül is észrevegye a rovarok anatómiájának legapróbb részleteit.

Az édesanyja nem bírta a taskenti klímát. Egy év múlva Andrejjel és húgával együtt visszatért a családi birtokra, Sigyejevóba. Andrej a templomi szárnyépületben rendezkedett be. Ott folyamatosan egyik elfoglaltságról a másikra váltott, és hamar telezsúfolta a szobát, többek között a napraforgómag héjával, amit állandóan rágcsált. Ekkorra a gyűjteménye már jelentősen megnőtt, és folyamatosan ritka példányokkal bővült.

Jelizavetával meleg kapcsolatot alakított ki. Ő tanította nővérét rajzolni, és mindig segített neki. 1905 telén Jelizaveta Marie Antoinette hószobrát formázta meg a kertben, a huszonegy éves Andrej pedig mellette elkészítette Voltaire-t. Nyikolajnak még sikerült lefotóznia őket, de éjszaka az éjjeliőr lapáttal szétzúzta a figurákat, mert betörőnek hitte őket.

Tanulmányok, szolgálat és expedíciók

1905-ben Avinov lediplomázott a Moszkvai Egyetem jogi karán, és a Kormányzó Szenátusban helyezkedett el a főtitkár asszisztenseként. Ott a forradalmi tevékenységgel gyanúsított személyek leveleit vizsgálta át. 1911-ben II. Miklós udvarában kamarásnak nevezték ki; a diplomáciai testületben ceremóniamesterként szolgált. Ez a kivételes tapintatot és etikett-ismeretet igénylő diplomáciai tapasztalat később segített neki abban, hogy könnyedén bejusson az amerikai mágnások elit köreibe. Szabadságát azonban Avinov a lepkék tanulmányozásának szentelte.

A nagybátyjától kapott örökség lehetővé tette Avinov számára, hogy több tucat expedíciót finanszírozzon, és személyesen vegyen részt a legnehezebb utazásokon. Az első expedícióra 1908-ban került sor. A második során, 1912-ben Alekszej Jakobszon entomológussal és Mihail Mamajev sportolóval átszelte a Himalája nyugati lejtőit – Indiától Ferganáig, Ladakhon, a Karakorumon és a kínai Turkesztánon keresztül.

Legismertebb felfedezése egy új lepkefaj volt, amelyet 1913-ban a Pamírban talált. Avinov a Parnassius autocrator („Ödönuralkodó Apolló-lepke”) nevet adta neki. Ezt a nevet nemcsak a rovar fenséges megjelenése miatt választotta, hanem a Romanov-ház 300. évfordulója tiszteletére is, ami a felfedező monarchista szimpátiáját hangsúlyozta.

Az expedícióról Avinov nyolcvanezer példányt számláló gyűjteménnyel tért vissza. Ez Közép-Ázsia akkori összes ismert lepkefajának mintegy 90%-át tartalmazta. Pétervári lakásában a rovarokat rejtő szekrények a belső tér részévé váltak. Később, a forradalom után a kommunisták elkobozták a gyűjteményt, és a petrográdi Zoológiai Intézetnek adták át.

1913-ban Avinov bemutatta gyűjteményét, és beszámolt kutatási eredményeiről a Londoni Entomológiai Társaság ülésén, ahol hibátlan angolsággal szólalt fel. A közép-ázsiai lepkékről szóló publikációsorozatáért megkapta a Császári Orosz Földrajzi Társaság aranyérmét.

Moszkvában két kiállítását is megrendezték más művészek részvételével. Avinov pillangókat és „tibeti” hangulatú, misztikus tájképeket egyaránt bemutatott; munkái mellett Kazimir Malevics és Vaszilij Kandinszkij absztrakt festményei voltak kiállítva. Ugyanebben az évben ismerkedett meg Szergej Gyagilev színházi szakemberrel.

Az első világháborúig Avinov további 42 expedíció finanszírozásában segédkezett. Harmincéves korára Európa egyik legnagyobb lepkegyűjteményét hozta létre, és hét cikket publikált felfedezéseiről három nyelven. Tudományos és kulturális érdeklődésének ez a mérete tette őt Konsztantyin Godunov-Cserdincev – a legendás Közép-Ázsia-kutató és Vlagyimir Nabokov Adomány (Dar) című regénye főhőse apjának – egyik prototípusává.

Az első világháború és az emigráció

Az első világháború kitörésével Avinovot rossz látása miatt felmentették a katonai szolgálat alól. A Zemszkij Szojuznál (a betegeket és sebesülteket segítő orosz szervezet) dolgozott, és a lengyelországi Łódźban ápolta a sérült katonákat.

1915-ben a Zemszkij Szojuz diplomáciai küldetéssel New Yorkba küldte: gyógyszereket, lőszert és katonai felszereléseket kellett vásárolnia a császári hadsereg számára. Éppen ott látta Vaclav Nyizsinszkij fellépését, találkozott a táncossal a kulisszák mögött, később pedig megfestette a portréját.

1916-ban Avinov visszatért Oroszországba, de 1917 őszén, nem sokkal az októberi puccs előtt ismét az Egyesült Államokba utazott. Ezúttal kelet felé indult a nemrég befejezett transzszibériai vasútvonalon, Japánon keresztül, és San Franciscóban szállt partra. Formálisan az Ideiglenes Kormány hivatalos képviselőjeként érkezett, amelyben bátyja, Nyikolaj a belügyminiszter-helyettesi posztot töltötte be. Avinov ezt az utazást használta fel az emigrációra.

Amikor New Yorkban tartózkodott a bolsevikok hatalomátvétele idején, táviratozott a családjának, és követelte, hogy azonnal hagyják el az országot. Ugyanazon év telén édesanyjának, húgának, Jelizavetának és férjének, Leo Shumatoffnak (Lev Sumatov) sikerült felszállnia az egyik utolsó keletre tartó vonatra, és eljutottak az Egyesült Államokba.

Nyikolaj bátyja Oroszországban maradt. Ez a döntés végzetesnek bizonyult: 1919-ben a családi birtokot elpusztították, magát Nyikolajt, az egykori liberális reformert pedig több letartóztatás után a titkosrendőrség kivégezte a sztálini nagy terror idején, 1937-ben. Felesége, Marija csodával határos módon túlélte a megtorlásokat és a megszállást; később emigrált, és kiadta „Zarándoklat a poklon át” (Pilgrimage Through Hell, 1968) című emlékiratait. A tragikus szakadék Andrej sikeres amerikai integrációja és bátyja sztálini börtönökben elszenvedett halála között rányomta bélyegét Avinov egész további életére és művészetére.

Magának a művésznek Oroszországból csak néhány kedvenc lepkepéldányt, a második expedícióról származó akvarellköteget és néhány festményt sikerült megmentenie, köztük a „Krétai motívum”-ot (Kretszkij motiv, 1911–15 körül). A képen egy hajlékony, izmos meztelen férfi küzd egy óriáskígyóval; köpenye egy hatalmas pillangó szárnyához hasonlít. Kréta a 19–20. század fordulójának kultúrájában a homoszexuális utópia szimbolikus helyszíne volt.

Az első évek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokba érkezve Andrej és Jelizaveta a maradék pénzükből egy tejgazdaságot vett a New York állambeli Pine Bushban. A farm az orosz menekültek ideiglenes menedékhelyévé vált: az első emeleten lévő négyszemélyes szoba munkásszállóvá alakult. Nappal az érkezők a veteményesben dolgoztak, este pedig beszélgetésre gyűltek össze.

A mezőgazdaság nem hozott sikert. A család társadalmi rehabilitációjában azonban fontos szerepet játszott az elit Yama Farms Inn üdülőhely közelsége a Catskill-hegységben, ahol Thomas Edison, Henry Ford és John Rockefeller is pihent. A klub tulajdonosa, Frank Seaman felismerte Andrej tehetségét, és segített neki kereskedelmi illusztrátorként karriert kezdeni. Hamarosan Jelizaveta is megtalálta hivatását: portréfestészettel kezdett foglalkozni. Férje, Leo Sikorsky repülőgépgyártó cégénél dolgozott, és 1928-ban meghalt (véletlenül vízbe fulladt).

Diplomáciai készségei nem egyszer kisegítették. 1919-ben Georgij Lvov herceg, az Ideiglenes Kormány első vezetője meghívta Avinovot tolmácsnak egy Woodrow Wilson elnökkel folytatott washingtoni megbeszélésre, majd a párizsi békekonferenciára, ahol a háború utáni világrendet vitatták meg. Ez bizonyítja, hogy Avinov nem volt átlagos menekült – továbbra is a nemzetközi politika legfelsőbb szintjén tevékenykedett.

Az 1920-as években az amerikaiak orosz művészet iránti érdeklődésére támaszkodva (New Yorkban már ismerték Lev Baksztot, Borisz Anyiszfeldet és Nyikolaj Rerihet) Avinov elkezdett sikeresen pénzt keresni a reklámokkal. 1921-ben tartották első jelentősebb művészeti kiállítását.

1924-ben díjat nyert egy reklámművészeti kiállításon a Colgate-Palmolive szappant ábrázoló képével, amelyet himalájai csúcsok – a saját múltjából származó táj – elé helyezett. Dolgozott továbbá az Underwood Typewriter Company írógépgyárnak, a Johns-Manville építőanyaggyártónak és a Chevrolet autómárkának. 1930-ban Avinov tervezte a szárnyas logót (Winged S) Igor Sikorsky helikoptereihez, és ezt a jelet a mai napig használják.

„Valószínűleg ő az egyetlen ember, aki valaha kapcsolatot teremtett – vagy megpróbált kapcsolatot teremteni – a pillangók és az orosz forradalom között.”

— Geoffrey T. Hellman. A The New Yorker magazin cikkéből, 1948

Visszatérés az entomológiához és a múzeumi munka

„Jelen pillanatban szinte minden reményemet feladtam, hogy visszaszerezzem ezt a [lepke]gyűjteményt, és se bátorságom, se eszközeim nincsenek egy új elkezdéséhez.”

— Andrej Avinov

Kezdetben a túléléssel elfoglalt Avinov kevés időt szentelt a pillangóknak. Charles Oberthür, a szenderek francia szakértője győzte meg a visszatérésről az entomológiához, a tudomány iránti kötelességnek nevezve azt.

Segített hírneve és a Benjamin Preston Clark műgyűjtőhöz fűződő kapcsolata. 1922-ben egy entomológiai konferencián Avinov ismét találkozott William Jacob Hollanddal, a pittsburghi Carnegie Természettudományi Múzeum (Carnegie Museum of Natural History) igazgatójával és a Pittsburghi Egyetem kancellárjával. Ebben az időszakban Andrew Carnegie bőkezűen finanszírozta a tudományt: régészeti ásatásokat, fosszíliák és rovarok vásárlását a múzeum számára.

Hollandnak megtetszett az orosz emigráns, és felajánlotta neki, hogy legyen az entomológiai osztály kurátorasszisztense. Avinov először visszautasította, mivel az illusztrálás nagyobb jövedelmet hozott, amire a családnak szüksége volt, de 1924-ben mégis elfogadta az ajánlatot. A múzeumi gyűjtemény rendszerezése során hamarosan 23 új lepkefajt fedezett fel. Elismerése jeléül Holland Avinovról nevezte el az Erebia avinoffi nevű lepkét, admirális nagyapjáról pedig a Thanaos avinoffi-t.

„Az ő művészete a magas kultúra művészete volt, amilyen Oroszországban is volt.”

— John Walker, az amerikai Nemzeti Művészeti Galéria (National Gallery of Art) igazgatója

Miután Holland nyugdíjba vonult, és utódja, Douglas Stewart hirtelen elhunyt, az igazgatótanács 1926-ban merész döntést hozott: Avinovot hívták meg a múzeum igazgatójának. Nem volt sem amerikai doktori fokozata, sem menedzsment diplomája, de kozmopolitizmusa, enciklopédikus tudása és nyelvismerete kompenzálta a formai rangok hiányát. Avinov igent mondott, és a következő tizenkilenc évben (1926–45) ő irányította a múzeumot.

A nagy gazdasági világválság idején sikerült egyensúlyban tartania a költségvetést, megőrizni az alkalmazottakat, és 19 tudományos kutatóexpedíciót finanszírozni. Vezetése alatt a múzeum számos beszerzést eszközölt, melyek közül a leghíresebb egy Tyrannosaurus csontváz holotípusának 1941-es, 7000 dolláros megvásárlása volt. Avinov megreformálta az oktatási rendszert, bevezette az ökológiai diorámák készítését, és korát megelőzve népszerűsítette a tudományt.

Életét szigorú „öt órás szabály” szerint osztotta fel. Unokaöccsének, Nyikolaj Sumatovnak (Nicholas Shoumatoff) így magyarázta: „Délután ötig fejet hajtok a tudományos tények előtt. Utána lehetnek más elképzeléseim is.” Nappal konzervatív tudós és adminisztrátor volt, éjszaka pedig látnok művésszé változott, akinek festményei áthágták mindazokat a határokat, amelyeket ő maga állított fel a múzeumi osztályozásokban.

1927-ben Avinov megkapta a Pittsburghi Egyetem tiszteletbeli doktori címét, 1928-ban pedig amerikai állampolgár lett. Képzőművészeti és biológiai előadásokat tartott, és ő tervezte az „Orosz szobát” (Russian Room) az egyetem „Nemzetiségi termeiben” (Nationality Rooms) – egy hagyományos etnikai belső tereket reprodukáló előadótermet.

A szovjet-oroszországi tömeges vagyonelkobzások az 1920–30-as években kiárusítási hullámot indítottak el Nyugaton. Avinov orosz művészeti, építészeti és történelmi kiadványokat vásárolt fel. Ma ez az értékes gyűjtemény, amely az illusztrált középkori „Apokalipszis” egyedülálló fakszimiléjét is tartalmazza, a Hillwood birtok könyvtárában található.

„Egy ideig találkoztam Dr. Avinovval megbeszéléseken stb. Meg kell mondanom, hogy mély benyomást tett rám. […] Sosem találkoztam még senkivel, akinek olyan univerzális tudása lett volna, mint neki. Minden partin próbáltam fogást találni rajta, de sosem sikerült, mert ő tényleg mindent tudott. Minden alkalommal előállt valami rendkívül erudita ténnyel, vagy olyasmivel, amire az ember nem számított. Mindezt mindig tisztelettel tette, mintegy elnézést kérve az éleselméjűségéért. Ez nagyon különös volt. Talán ez egy ilyen orosz vonás.”

— John Walker, az amerikai Nemzeti Művészeti Galéria igazgatója

1925 és 1940 között Avinov hatszor járt Jamaicán, és mintegy 14 000 lepkét gyűjtött (a gyűjteményt Pittsburghben őrzik). Mivel „amerikaivá akart válni”, vett egy Chevrolet-t, hogy azzal utazza be a szigetet, de vezetni sosem tanult meg: a volánnál mindig az unokaöccse ült.

Az 1930-as évek elején Avinov megegyezett a szovjet hatóságokkal államosított orosz gyűjteményének katalogizálásáról. Leningrádból rovarszállítmányokat küldtek neki tanulmányozásra. Ezzel párhuzamosan egész gyűjteményeket vásárolt Pittsburgh számára.

A tudományos szférában Avinov jelentősen hozzájárult az evolúcióbiológiához. Egy fiatal kurátorral, Walter R. Sweadnerrel közösen kutatták a Karanasa nemzetséghez tartozó lepkéket. „A Karanasa lepkék: Tanulmány az evolúcióról” (The Karanasa Butterflies, A Study in Evolution, 1951) című monográfiájuk mérföldkő lett a hibrid zónák dinamikájának és a földrajzi fajképződésnek a tanulmányozásában. A tudósok bebizonyították, hogy az elterjedési területek találkozásánál kereszteződés történik, ami elmossa a szétvált fajok közötti merev határokat. A szigorú fajkoncepció dominanciájának korában a biológiai képlékenységnek ez a fajta megértése úttörő volt.

Avinov tagja volt az Amerikai Múzeumok Szövetsége (American Association of Museums) igazgatótanácsának, vezette a Nemzetek Szövetsége Tudományos Múzeumok Bizottságát, és az Amerikai Természettudományi Múzeum (American Museum of Natural History) kuratóriumi tagja volt. 1937-től haláláig levelezett Vlagyimir Nabokovval, és közös érdeklődési körüket tekintve szinte biztosan tanácsokkal látta el az írót, amíg az a Harvard Egyetemen dolgozott.

Ezzel párhuzamosan Avinov kétszáz színes akvarellt készített Otto Emery Jennings „Nyugat-Pennsylvania és a Felső-Ohio-medence vadvirágai” (Wild Flowers of Western Pennsylvania and the Upper Ohio Basin, 1953) című botanikai művéhez. A növényeket életnagyságban illusztrálva a művész egy aszketikus kódexet követett: elvből nem használt fedőfehéret a csúcsfények létrehozásához, érintetlenül hagyva a fehér papír felületét.

John Walker, az amerikai Nemzeti Művészeti Galéria igazgatója az egyik legnagyobb amerikai virágfestőnek nevezte őt, és két Avinov-művet vásárolt a galéria számára: a „Megjelenés”-t (Emergence, 1948 körül) és a „Tulipánok (Szétesés)”-t (Tulips (Disintegration), 1949 körül). Ezekben a kései művekben a botanikai pontosság átadta helyét a hervadás és a szétesés szürrealista motívumainak.

A Hann-ikonok és a szovjet műkincsexport

1935 körül George Hann repülési iparmágnás, aki Avinov homoszexuális baráti köréhez tartozott, egy hatalmas orosz ikongyűjteményt vásárolt. Ezeket a szovjet állami „Antikvariat” ügynökség árulta, amelyet az iparosítás szükségleteinek fedezésére szolgáló valuta megszerzésére hoztak létre. Avinov állította össze a gyűjtemény katalógusát egy 1944-es kiállításhoz. Az Egyesült Államokban az óorosz művészet elismert tekintélyévé vált: 1943 júliusában Franklin Roosevelt elnök még meg is köszönte neki az amerikai Szovjetunió-beli nagykövetek által adományozott ikonokról szóló információkat.

1981-ben Vlagyimir Tyetyerjatnyikov szovjet emigráns restaurátor publikálta az „Ikonok és hamisítványok” (Icons and Fakes) című munkáját, amelyben az egész Hann-gyűjteményt az ezüstkor művészei által eladásra gyártott modernista hamisítványnak nyilvánította. Tyetyerjatnyikov azzal vádolta Avinovot, hogy egy olyan mítoszt teremtett, amely legitimálta a hamisítványokat. Ez súlyos csapást mért az entomológus szakértői hírnevére.

A modern kutatások (Maria Taroutina, Wendy Salmond, Kristin Havis) azonban kategorikusan elutasítják ezt az összeesküvés-elméletet. A Hann-ikonok valódinak bizonyultak: vagy késői művek (19. – 20. század eleje), vagy óhitű műhelyekben agresszív restauráláson átesett régi fatáblák voltak. A szovjet eladók szándékosan hamisítottak dokumentumokat és túlozták el a képek korát, hogy drágábban adhassák el őket a naiv amerikaiaknak. Az attribúció során Avinov kénytelen volt ezekre a koholt papírokra és könyvillusztrációkra támaszkodni, mivel nem volt lehetősége kémiai-technológiai szakvéleményezésre. Így a szovjet állam cinikus marketingstratégiájának áldozata lett, nem pedig a csalás bűntársa.

A múzeumok világméretű együttműködésébe vetett reményei a második világháború kitörésével szertefoszlottak. 1939-ben azok között az ismert személyek között is ott volt, akik aláírták a Szovjetunió finnországi inváziója elleni tiltakozást.

„Avinovot a világ egyik legnagyobb emberének tartom. Ő és a nővére nincstelenül érkeztek ebbe az országba, és a legkiemelkedőbb polgárainkká váltak. Büszke vagyok Amerikára, amiért ez megtörténhetett. És büszke vagyok rájuk.”

— Archibald Roosevelt, Theodore Roosevelt elnök fia és az Avinovok barátja

Kései évek: New York, intenzív festészet és halál

1945-ben, egy szívroham után Avinov nyugdíjba vonult a múzeumból, és nővére Long Island-i Locust Valley-ben lévő kúriájába költözött. 1948-ban rávette Jelizavetát, hogy költözzenek át Manhattanbe, ahol luxuslakásokat béreltek egymás mellett az Ötödik sugárúton (Fifth Avenue).

Az intézményi korlátoktól megszabadulva Avinov hivatásszerűen kezdett festeni. Csendéleteket, szürrealista tájképeket és botanikai illusztrációkat készített. Gyenge egészségi állapota ellenére négy év alatt több mint kétszáz kompozíciót hozott létre, és tizenegy egyéni kiállítás főszereplője lett. A Life magazin a címlapra akarta tenni az 1949-es őszi számában.

„Az orosz nép természetének és lelkének megértéséhez a legjobb út a festészetben, építészetben, irodalomban és zenében megnyilvánuló alkotói erőfeszítéseinek együttérző tanulmányozásán keresztül vezet.”

— Andrej Avinov. Egy 1943-as orosz művészeti kiállítás katalógusának bevezetőjéből

Saját bevallása szerint politikailag Avinov jobboldali nézeteket vallott. Osztotta az Orosz Birodalom konzervatívjaira jellemző antiszemita előítéleteket; erre emlékeztek pittsburghi zsidó kollégái is.

Avinov mélyen vallásos volt. Egész életében szilárdan ragaszkodott az orosz ortodoxiához, és elismerte magában a misztikus hajlamot, amely a túlzó szimbolikájú témák felé vezette.

Külső tradicionalizmusa mellett egy teljesen modern ember volt: könnyen elfogadta a kapitalizmust és a demokratikus állampolgárságot. Sok fehér emigránssal ellentétben alig vett részt a bolsevik rezsim megdöntésére irányuló meddő kampányokban, ehelyett megpróbálta megőrizni és az új hazájában meghonosítani a legjobbat abból, amit az orosz kultúra a nyugati civilizációnak adhatott.

Andrej Avinov 1949. július 16-án halt meg. Utolsó szavai ezek voltak: „A levegő – milyen tiszta.” Két nappal később egy orosz ortodox templomban temették el. A Long Island-i Locust Valley temetőjében lévő sírkövére a következő sírfeliratot vésték: „A SZÉPSÉG MEGVÁLTJA A VILÁGOT” (BEAUTY WILL SAVE THE WORLD).

„Festés közben a rózsa illata mintha az ecsetem végéből áradt volna. Rózsává váltam.”

— Andrej Avinov

▶️ Avinov egy diáklányának visszaemlékezései róla (angol nyelven) (YouTube)

Homoszexualitás, homoerotikus művészet és Kinsey

Avinov szexuális és intellektuális fejlődésének egyik kulcsszereplője Otto Weininger bécsi gondolkodó volt. „Nem és jellem” (Geschlecht und Charakter) című könyve 1903-ban jelent meg német nyelven, és botrányos bestsellerré vált. A családban is ismerték: bátyjának felesége, Marija idézte Weininger gondolatát, miszerint minden emberben jelen vannak mind a férfi, mind a női gének.

Oroszországban Avinov rendszeresen járt gőzfürdőkbe (banyákba). Kinseyvel beszélgetve olyan pétervári fürdőket írt le, ahol külön szobák voltak, és a tizenhat és húsz év közötti fiatal masszőrök „mindig elérhetőek” voltak, és készségesen kiszolgálták az ügyfeleket.

Az Egyesült Államokban Avinovnak egy homofóbabb és puritánabb kulturális környezethez kellett alkalmazkodnia, mint az ezüstkor bohém Pétervárja volt. Például a kiadók elutasították a Machinist magazinnak készített címlaptervét, mivel úgy ítélték meg, hogy „túlzottan a férfiúi bájok bemutatása”.

A Carnegie Múzeum igazgatója, Holland hírhedten homofób volt, Avinov pártfogójának, Preston Clarknak a fia pedig 1930-ban öngyilkos lett, mert nem bírta a társadalmi nyomást. Az 1930–40-es években az intézményi homofóbia csak erősödött az Egyesült Államokban.

Avinov sosem fitogtatta orientációját. A pittsburghi elit örök agglegényként ismerte. Mégis bekerült egy rendkívül zárt, elitista homoszexuális körbe, amelyhez Roy Hunt, az Alcoa alumíniumbirodalom örököse, George Hann repülési iparmágnás és Edgar Kaufmann Jr., a New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA) leendő kurátora is tartozott.

A gazdagságnak és a kiváltságoknak ebben a védett buborékjában a homoszexualitását egyszerűen csak egy extravagáns vonásnak tekintették. Kortársai a pittsburghi társaságban való megjelenését úgy írták le, mint „egy másik bolygóról származó mesebeli lény eljövetelét”. Egy társasági eseményen pillangójelmezben jelent meg, amire a sajtó egy alig burkolt karikatúrával válaszolt a Pittsburgh Post-Gazette című újságban.

„Számára a művészet a természet tükröződése volt. Dr. Avinov zsenialitása az emberi tapasztalatok teljes spektrumát [tükrözi]. […] A reneszánsz mesterekhez hasonlóan sokoldalú, kiemelkedő tudós, művész, múzeumi szakember, misztikus és sokak barátja volt.”

— Walter Read Hovey, a Pittsburghi Egyetem Képzőművészeti Tanszékének vezetője

Avinov rejtőzködő életet élt, miközben jelentős mennyiségű homoerotikus műalkotást hozott létre. Romantikus kapcsolatai, úgy tűnik, instabilak, egyenlőtlenek és rövid életűek voltak. A lepkék és virágok mellett meztelen ifjakat, angyalokat, démonokat és szellemeket is ábrázolt. Miután 1945-ben szívinfarktust kapott, a művész megsemmisítette legtöbb szókimondó munkáját: „nem akart ilyen dolgokat hagyni a nővérére”. Ezt a tettét később saját „holokausztjának” nevezte.

Avinov egyik leghíresebb sorozata Georgij Golohvasztov orosz emigráns „Atlantisz pusztulása” (Gibel Atlantyidi) című epikus költeményéhez készített illusztrációi lettek (1935–38 között készültek). 1944-ben Avinov ezeket külön, korlátozott példányszámú kiadásban is megjelentette fotogravűr formájában. Eredetileg szénnel, krétával, ecsettel, tollal, fröcsköléssel és papírra karcolással készültek. A rajzok szimbolikája többrétegű: a bennük szereplő szárnyas férfi „szellemek” és angyalok a civilizációk felemelkedésének és bukásának metaforájaként, valamint a mély homoerotikus vágy megnyilvánulásaként szolgálnak.

A szexualitás iránti érdeklődése vezetett Alfred Kinsey kutatóval való barátságához. Mindkét tudós az entomológiával kezdte (Kinsey a gubacsdarazsakat tanulmányozta), és a szigorú biológiai taxonómia elveit az emberi viselkedés tanulmányozására alkalmazták. 1948 januárjában Kinsey publikálta az úttörő jelentőségű, „A férfi szexuális viselkedése” (Sexual Behavior in the Human Male) című kutatását. Miután 1947 végén tudomást szerzett a készülő könyvről, Avinov megtörte sokéves hallgatását: levelet írt a szerzőnek, bemutatkozott mint „kolléga-entomológus”, és feltárta orientációját.

„Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Kolléga-entomológus vagyok… olvastam a készülő könyvéről a 47-es év utolsó számában, és nagyon érdekelne, mikor jelenik meg… A régi Oroszország művészeti és színházi világára – beleértve a költőket és írókat is – vonatkozó megfigyeléseim arra késztetnek, hogy elgondolkodjam, vajon nincsenek-e párhuzamok az itteni körülményekkel. Remélem, megbocsátja ezt a levelet egy idegentől.”

— Andrej Avinov. Alfred Kinseynek írt leveléből, 1947. december 14.

Közeli barátság alakult ki közöttük. Avinov a nemrégiben létrehozott Szexkutató Intézet (Institute for Sex Research) munkájának aktív résztvevője lett. Átadta nekik saját szexuális életrajzának anyagait, több mint hatszáz szókimondó rajzot, és megismertette Kinseyt a New York-i LMBT-bohémiával.

Avinov egy elit férfiklub létrehozásáról álmodott, amelynek külön szobáit gyönyörű ifjakat ábrázoló freskók díszítik. Ezt a projektet APOCATL-nak nevezte el; a szó eredete ismeretlen. Az elképzelés szerint a klub idősebb tagjainak kellett volna felkutatniuk és bevezetniük az ígéretes fiatal jelölteket. Az APOCATL freskóvázlatait a Kinsey Intézet (Kinsey Institute) őrzi.

„A szőke ifjak, akik Andre számára a spiritualitás és a szexualitás ideálját jelentették, az angyalok bibliai leírására emlékeztettek, mint szellemi és gyönyörű lényekre.”

— Paul Gebhard, Kinsey munkatársa

Az 1930–40-es években Avinov gyakran látogatta a Carnegie Műszaki Intézet (Carnegie Institute of Technology) alakrajzó óráit. Ugyanebben az időben a Carnegie Múzeum ingyenes rajzóráit látogatta a tinédzser Andy Warhol (akkor még Andrej Varchola / Andrew Warhola), aki egy szegény kárpát-orosz bevándorló család sarja volt. Avinov zsűritag volt a Scholastic művészeti versenyen, ahol a fiatal Warhol egyik első díját kapta. Később Warhol beiratkozott az intézet formatervezői szakára, és ismét ugyanabban a szociokulturális térben találták magukat.

Avinov gyakran a diákok közül választott modelleket erotikus rajzaihoz. Warhol tanulmányainak felére Avinov lágy homoerotikája aktívan keringett a hallgatói közegben. Blake Gopnik művészettörténész megdöbbentő hasonlóságra hívja fel a figyelmet: mindkét művész a pillangók (a metamorfózis szimbólumai) és a fallikus szimbólumok köré építette vizuális narratíváját. Később a pittsburghi Avinov-körhöz tartozó Edgar Kaufmann Jr. segített a fiatal Warholnak megtalálni az első megrendeléseket New Yorkban. Ily módon Avinov lett az a legfontosabb láncszem, amely az orosz ezüstkor kifinomult LMBT-esztétikáját az ipari Pittsburghbe juttatta, ahol az a korai pop-art stílusának formálódására is hatással volt.

2005-ben a Kinsey Intézet megrendezte az „Oroszországból: Chagall, Tchelitchew, Avinoff” (Out of Russia) című kiállítást, ahol először tárták a nagyközönség elé Avinov erotikus rajzait.

Galéria

Andrej Avinovnál a kifogástalan modor, az arisztokratikus testtartás és az önironikus humor hatalmas munkabírással párosult. Formálisan az illusztrátorok közé sorolható, de munkái olyan témáknak vannak szentelve, amelyeket végtelenül komolyan vett: a természet, az élet és a szellem közötti kapcsolat misztikus érzésének. Ugyanezzel függött össze a rendkívüli erőfeszítések iránti megszállottsága és esztétikája is.

„Avinovot joggal kellene az Oroszország művészeti ezüstkorából származó, és az Egyesült Államokba eljutó egyik legfontosabb túlélőnek tekinteni. Nemcsak megtestesítette az ezüstkor eszményeit és gyakorlatát saját életében és munkásságában, hanem be is oltotta velük a New York-i művészek és értelmiségiek következő generációját, akik a várost a nemzetközi modernista kultúra következő nagy központjává alakították.”

— Louise Lippincott, a Carnegie Művészeti Múzeum munkatársa