A viktoriánus kor homoerotikája: férfi intimitás az 1850-es–1890-es évek fényképein Herbert Mitchell gyűjteményéből

Az alábbi fényképek túlnyomórészt a 19. század második feléből, körülbelül az 1850-es évektől az 1890-es évekig terjedő időszakból származó amatőr műtermi portrék. Ezeken férfiak szoros fizikai kapcsolatban pózolnak: ölelkeznek, egymás kezét fogják, kezüket a másik vállára vagy térdére teszik.

Ezek a képek Reeves Herbert Mitchell (1924–2008), amerikai könyvtáros és gyűjtő gyűjteményének részét képezik, aki hosszú éveken át dolgozott a Columbia Egyetem Avery Könyvtárában. 2007-ben fotógyűjteményének jelentős része a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum fotográfiai osztályára került. Mitchell 2008-as halála után a múzeum végrendelete alapján még számos tárgyat kapott a gyűjteményéből.

Galéria

A ferrotípia (tintype) a fotózás egy korai és olcsó formája. A képet egy vékony, általában fekete lakkal bevont vaslemezre készítették.

Ez a válogatás különböző társadalmi rétegekből származó és eltérő foglalkozású férfiakat mutat be: munkásokat, katonákat, tanárokat, kézműveseket és „hivatásos” embereket. A legtöbb ábrázolt személyről szinte semmit sem tudunk. Nevük nem maradt fenn, életrajzuk nem nyomozható le, a felvétel kontextusa elveszett. Ezért kapcsolatuk jellege nyitott marad az értelmezés számára.

A Metropolitan Múzeum azt javasolja, hogy ezekben a fényképekben elsősorban a Freud előtti korban a férfiak számára megszokott „természetes és öntudatlan intimitás és fizikai kapcsolat” nyomát lássuk, ne pedig egyértelmű „ölelkező szerelmesek portréit”. A viktoriánus korban a férfiak valóban ölelkezhettek, foghatták egymás kezét, és nagyon közel pózolhattak egymáshoz anélkül, hogy ezt feltétlenül szexuális jelzésnek tekintették volna.

A dagerrotípia a fotózás egyik legkorábbi formája: a képet egy ezüstözött fémlemezre készítették.

A modern néző az ilyen képeket a rejtett homoszexualitás megnyilvánulásaként olvashatja. Bizonyos esetekben ez lehetséges, de nem ez az egyetlen értelmezés. A képeken közeli barátok, testvérek vagy katonatársak is szerepelhettek. Fontos a 19. század társadalmi kontextusa is: a férfiak és a nők nagyrészt elkülönült, homoszociális világokban éltek, és szorosan csak a házasságkötés után kezdtek „a nemek között” interakcióba lépni.

A 20. században a férfi barátság normái észrevehetően megváltoztak. A kultúra fokozatosan elmozdult a nyílt szentimentalizmustól – a gyengéd megszólításoktól, az ölelésektől és a testi közelségtől – a nagyobb visszafogottság felé. A férfiak egyre inkább kerülték a nyílt érzelmi bevonódást és a „túl intimnek” tűnő gesztusokat.

A háttér egy festett vászon vagy panel a fotóstúdióban: „ablak”, „utca”, „oszlopok”, „kert”. Egy ilyen dekoráció vizuálisan gazdagabbá vagy romantikusabbá tette a portrét.

A sztereofotó egyazon témáról készült két, majdnem azonos fénykép, amelyeket kissé eltérő szögekből fényképeztek. Amikor egy speciális eszközön, a sztereoszkópon keresztül nézték őket, a térhatás illúziója jött létre.

Az ambrotípia (ambrotype) üvegre készített fénykép. Az üveglemezen lévő negatívot úgy készítették, hogy sötét háttér előtt pozitívként, vagyis normál képként jelenjen meg. Az ambrotípiát általában tokba helyezték, hogy az üveg ne törjön el.

Herbert Mitchellről

Reeves Herbert Mitchell amerikai könyvtáros, bibliográfus és gyűjtő, aki 1924–2008 között élt.

1924. november 18-án született a maine-i Bangor városában, az Egyesült Államokban. 2008. október végén hunyt el a New York-i Manhattanben. Halálának oka a Parkinson-kór szövődményei voltak, ahogy azt ügyvédje közölte. Mitchell 83 éves volt. Közvetlen hozzátartozói közül a dokumentumokban és publikációkban leggyakrabban a Seattle-ben élő nővérét, Dorothy Mitchellt említik.

Mitchell bölcsészettudományi és könyvtárosi végzettséget szerzett. 1946-ban a Maine-i Egyetemen (University of Maine) szerzett alapdiplomát (BA). 1949-ben a Columbia Egyetem Könyvtári Szolgáltatások Iskolájában (School of Library Service) fejezte be tanulmányait, és könyvtártudományi alapdiplomát (BS) szerzett. Ezt követően egy ideig a Chicagói Művészeti Intézetben (Art Institute of Chicago) és a Cornell Egyetemen dolgozott. Ez a művészeti és tudományos gyűjteményekkel kapcsolatos tapasztalat előzte meg a Columbia Egyetemre való visszatérését, amelyhez fő szakmai karrierje is fűződött.

1960-tól 1991-ig Mitchell a Columbia Egyetem építészeti és művészeti könyvtárában, az Avery Könyvtárban dolgozott. Mindenekelőtt bibliográfus volt, és hosszú éveken át felelt a gyűjtemények fejlesztéséért. Az egyetemi kiadványokban őt nevezik az „Avery Építészeti Folyóirat-index” fő indexelőjének is. Ez egy olyan referenciarendszer, amelynek segítségével a kutatók folyóiratokban és tanulmánykötetekben kereshetnek építészeti cikkeket; munkássága nagy jelentőséggel bírt az építészettudomány számára.

Mitchell gyűjteményfejlesztési megközelítése rendkívül aktív volt. Karrierje elején felismerte, hogy a könyvtár gyakran elszalaszt olyan egyedi anyagokat, amelyek bár nem tűnnek ritkának vagy tekintélyesnek, mégis nagy történelmi értékkel bírnak. A fordulópontot Randolph Günther színházi díszlettervező hagyatékának kiárusítása jelentette. Akkor vált világossá, hogy az ilyen anyagok örökre eltűnhetnek a tudományos körforgásból. Ezt követően Mitchell célzottan kezdett ritka kiadványokat keresni az antikváriumokban és az antikváriusoknál.

Rendszeresen utazott Európa különböző városainak (köztük London, Párizs, Milánó és Róma) könyvpiacaira és könyvvásáraira, valamint az Egyesült Államokban is látogatta a New York-i, bostoni és más városokban rendezett vásárokat. Egyetemi források szerint éppen az ő erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre az Avery Könyvtárban a világ egyik legteljesebb gyűjteménye az amerikai épített, azaz városi környezet nyomtatott és fotográfiai emlékeiből. Olyan anyagokról van szó, amelyek városokhoz, épületekhez, utcákhoz és belső terekhez kapcsolódnak a 19. század végétől egészen a modern időkig.

A könyvtárosok és kutatók körében Mitchellt az úgynevezett efemerák (ephemera) iránti figyelme tette különösen ismertté. Az efemerák olyan nyomtatott anyagok, amelyeket eredetileg nem hosszú távú megőrzésre szántak: reklámfüzetek, prospektusok, katalógusok. Mitchell nemcsak a klasszikus építészeti ritkaságokat, például a régi traktátusokat és tervrajzokat gyűjtötte, hanem az építőanyagok, díszítőelemek, festékek, tapéták és szaniterek kereskedelmi katalógusait is. Éppen ezek az első pillantásra közönségesnek tűnő kiadványok váltak a történelmi belső terek kutatói és a restaurátorok számára a legfontosabb alappá. Mitchellnek köszönhetően az Averyben jött létre az amerikai építőipari katalógusok világon a legnagyobb gyűjteménye.

Nevéhez fontos kiállítási projektek is fűződnek. 1990-ben, az Avery Könyvtár századik évfordulója alkalmából Adolf Placzek építészettörténésszel közösen kurátora volt „Az Avery választása: Ötszáz év építészeti könyvei” című kiállításnak. 1991-ben, nyugdíjba vonulása alkalmából a Low Memorial Library rotundájában rendezték meg a „Mitchell választása” című kiállítást. Ezen mintegy ötven olyan tárgyat mutattak be, amelyeket az évek során az Avery Könyvtár számára vásárolt: a korai építészeti traktátusoktól kezdve az építési katalógusokon át az úgynevezett „városkép-könyvekig”, azaz a városi panorámákat ábrázoló illusztrált kiadványokig.

Harminc éves munkássága alatt Mitchell kialakított egy amerikai látképfüzet- és albumgyűjteményt is, amely „Amerikai látképkönyv-gyűjtemény” (American Viewbook Collection) néven ismert. Kifejezetten garázsvásárokon, bolhapiacokon és antikváriusoknál kereste az ilyen kiadványokat. Ennek eredményeként a gyűjtemény mintegy 4800, az USA városainak és régióinak szentelt illusztrált kiadványra duzzadt.

Magángyűjtőként Mitchell a legkülönfélébb tárgyakat gyűjtötte. Személyes gyűjteményébe tartoztak sztereofotók, dagerrotípiák, majolika stílusú kerámiák, úgynevezett parian (márványhatású) porcelánból készült figurák, 19. századi építészeti könyveket rejtő szekrények és nagyszámú apró nyomtatott efemera. Kollégái nyitottságát is kiemelték: ha egy kutatási téma egybeesett az érdeklődési körével, szívesen bocsátotta anyagait könyvek és kiállítások rendelkezésére.

Hagyatékában különleges helyet foglal el a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumhoz fűződő kapcsolata. 2007-ben a múzeum fotográfiai osztályára került a nagyszabású „Herbert Mitchell Gyűjtemény”, amely 3885, körülbelül az 1850–1920 közötti időszakból származó sztereofotót tartalmazott. A gyűjteményt önálló beszerzésként regisztrálták, és világosan mutatja gyűjteményének nagyságát. Mitchell 2008-ban bekövetkezett halála után a múzeum végrendelete alapján a különböző osztályokba is nagyszámú tárgyat kapott: különböző technikákkal készült fényképeket, építészeti rajzokat, albumokat, emlékkönyveket és kivágott papírmunkákat. A leltári számok alapján ezen tárgyak száma százas és ezres nagyságrendű.