Ahmed pasa 15. századi török tisztségviselő és költő azonos nemű vonzalma a szultáni apród iránt

A 15. században az oszmán udvarban a költészet és a politika szorosan összefonódott. Ahmed pasa, a vezír és költő ragyogó karriert futott be II. Hódító Mehmed szultán alatt. Hamarosan azonban egy udvari botrány miatt elvesztette pozícióját. Az intrika középpontjában egy ifjú apród iránti azonos nemű vonzalom vádja állt.

Gyors felemelkedés és szolgálat a szultánnak

Ahmed pasa egy iszlám tudós (ulema) családból származott. Apja a családi hagyomány szerint Mohamed prófétáig vezette vissza a származásukat.

A leendő vezír 1426 körül született, feltehetően Edirnében, de a történelembe Bursalı ragadványnéven vonult be, mivel élete jelentős részét Bursában töltötte.

Karrierje rohamosan ívelt felfelé. Tanulmányai befejezése után professzorként és kádiként (bíróként) szolgált Bursában és Edirnében. Kortársai kiemelték intelligenciáját és ragyogó humorérzékét.

Ezek a tulajdonságok felkeltették a fiatal II. Mehmed figyelmét: alatta Ahmed muszahib (különlegesen közeli beszélgetőpartner) és a szultán tanítója lett. Hamarosan megkapta a vezíri rangot és a fő katonai bírói tisztséget. 1453-ban a szultán mellett volt Konstantinápoly ostromakor, és lelkesítette a katonákat.

Számos történelmi forrás szerint maga II. Mehmed is vonzódott az ifjakhoz. Erről egy külön cikkünk is van:

Az uralkodó közelsége befolyást biztosított Ahmed pasa számára, de egyben az irigység célpontjává is tette. A források utalnak a Mahmud pasa Angelović nagyvezírrel – aki a birodalom katonai és tengeri hadjáratait vezette – való hallgatólagos szembenállására.

Család és magánélet

Aşık Çelebi életrajzíró a költő unokatestvérének elbeszélése alapján őrzött meg információkat Ahmed pasa magánéletéről. Még a kegyvesztés előtt II. Mehmed egy Tuti-kadın („Papagáj Hölgy”) nevű rabszolganőt ajándékozott neki, és hozományként egy Edirne környéki falut adott hozzá. Ahmed pasa házasságot kötött vele.

Egyetlen lányuk született. A kislány hét- vagy nyolcéves korában meghalt. Ez a tragédia mélyen megrázta a költőt. A gyermek halála után élete végéig teljesen megszakította a kapcsolatot a nőkkel.

Egy botrány három verziója

Az Ahmed pasa karrierjét derékba törő intrika középpontjában II. Mehmed kegyence – egy ifjú apród (içoğlan) – állt. A 16. és 17. századi oszmán életrajzírók az események több változatát is megőrizték. Abban mindannyian egyetértenek, hogy a vezírt ezzel az ifjúval kapcsolatos szenvedéllyel vádolták meg.

Latifi életrajzíró 1546-ban, a „Költők emlékezete” (Tezkiretü’ş-Şuarâ) című művében azt állította, hogy az apród elkövetett egy hibát, amiért a szultán láncra verette. A szerelmes Ahmed pasa erről egy bánatos négysorost írt. Az irigyek feljelentették a szultánnál, a verset úgy állítva be, mintha az az uralkodó rabszolgáinak megbüntetéséhez való jogát kritizálná.

Riyazi történész a 17. században egy vadászaton történt incidenst írt le. A ló patája alól felverődő sár beszennyezte az apród arcát. Ezt látva a költő így mormolt: „Bárcsak én lennék ez a por!”. A szavak eljutottak a szultánhoz, és kiváltották a haragját.

A legdrámaibb verzió Aşık Çelebitől származik, aki 1568-ban, a „Költők gyülekezete” (Meşâirü’ş-Şuarâ) című művében írta le azt. A szultánhoz olyan pletykák jutottak el, miszerint a vezír vonzódik a hihetetlenül szép, hosszú hajfürtű apródhoz. A klasszikus oszmán költészetben az ifjú haja a szerelmes hálóját szimbolizálta, a fekete szín pedig a szeretett személy kegyetlenségét jelentette.

Hogy ellenőrizze a pletykákat, II. Mehmed levágatta az apród haját. Ezután meghívta Ahmed pasát a hammamba (fürdőbe) az ifjúval együtt, és küldött a vezírnek egy sörbetet – egy édes gyümölcsitalt –, amelybe beledobta a levágott hajfürtöket.

Ahmed pasa megértette a jelzést. Meglepetésében rögtönözve válaszolt:

A költő allegóriát használt: levágni a hajat olyan, mint levenni a keresztény övet, hogy felvegye az iszlámot. De még a hajfürtjeitől megfosztva sem lett az ifjú „muszlimmá”, azaz nem lett engedelmessé és lággyá költői értelemben. Ez a vers csak megerősítette a szultán gyanúját.

Politika, nem pedig erkölcs

A 16. század végi oszmán történész, Gelibolulu Mustafa Âlî a „Hírek lényege” (Künhü’l-Ahbâr) című krónikájában politikai rágalomnak nevezi ezeket a vádakat. Értékelése szerint a magas tisztségek tették a vezírt az irigyek első számú célpontjává.

Halil İnalcık kortárs történész úgy véli, hogy a kegyvesztés oka egy valós románc, de akár egyszerűen a szultán szeszélye is lehetett. Ugyanakkor az életrajzírók általában igyekeztek nem írni olyasmiről, ami az uralkodót rossz színben tüntethetné fel. Az a tény, hogy mégis megőrizték e botrány történetét, annak hatalmas visszhangjáról tanúskodik.

Az apród iránti vonzalom gyanúja halálbüntetéssel fenyegetett, de a probléma nem magában a homoszexualitásban keresendő. A birodalom korabeli világi törvényeiben nem volt halálbüntetés az azonos neműek közötti szexért. A kivégzés veszélye az udvar berendezkedéséből fakadt.

Az apródokat keresztény fiúk közül válogatták ki, a belső udvarban éltek, és a legmagasabb tisztségekre készítették fel őket. Viselkedésüket szigorúan ellenőrizték. Az apródokat a szultán személyes tulajdonának tekintették, ezért a vezír és az ifjú közötti románcot az uralkodó hatalma elleni támadásnak és az állami fegyelem aláásásának fogták fel.

A verseket, amelyek megmentették az életét

II. Mehmed börtönbe záratta a vezírt. A fogság helyszíne a palotaőrség szobája vagy a Yedikule (Héttorony) erőd volt. Aşık Çelebi verziója szerint a szultán kezdetben még a költő kivégzését is elrendelte, de később meggondolta magát.

A börtönben Ahmed pasa egy dicsőítő ódát – kaszídát – írt. Annak minden sorában ismétlődött a „kerem” (kegyelem, nagylelkűség) szó. A kegyvesztés előtt már írt egy hasonló ódát egy másik vezírnek, hogy annak gazdagságát dicsőítse. A tömlöcben új értelmet adott a szónak – a szultán mint Isten földi helytartójának legfőbb irgalmát.

A 26. kétsorosban a költő arra kérte II. Mehmedet, hogy ne hallgasson a besúgókra:

A 27. kétsorosban elismerte gyengeségét, és kijelentette, hogy az uralkodó irgalma minden bűnt felülmúl:

A kaszída őszintesége megmentette a költő életét. II. Mehmed megkegyelmezett Ahmed pasának, de örökre száműzte az udvarból.

Az emigráció évei

A száműzetés után Ahmed pasa a bursai szultáni medreszék gondnoka lett, amiért szerény fizetést kapott. Később Eskişehir tartomány kormányzójává nevezték ki.

1481-ben az új szultán, II. Bajazid, aki nagyra értékelte Ahmed költészetét, kormányzóként áthelyezte a birodalom régi fővárosába, Bursába. A költő élete hátralévő részét itt töltötte. Saját költségén építtetett egy medreszét. Amikor II. Bajazid elküldte neki Ali-Sir Navai kiemelkedő türk költő 33 gazeljét – lírai szerelmes versét –, Ahmed pasa ragyogó költői válaszokat (nazire) írt rájuk.

Haláláig (1496 vagy 1497 körül) viselte a „száműzött költő” (sürgün şair) bélyegét, és nagyon nehezen viselte politikai karrierjének összeomlását. A bursai II. Murád-mecset melletti mauzóleumban temették el.