Egy 1916-os korrupciós ügy a tisztviselők titkos meleg társaságáról, akik szárnyas aranyfarkat ábrázoló jelvényt viseltek

1916 tavaszán súlyos logisztikai válság rázta meg az Orosz Birodalmat. Az orosz hadsereg 1915-ös nagy visszavonulása után több százezer civil vált menekültté. Elárasztották a vasutakat, aminek következtében az ország közlekedési hálózata megbénult. Az első világháború frontjain a katonák lőszer-, élelem- és takarmányhiánnyal küzdöttek. A lovasság lovai mindössze napi két font (alig egy kiló) szénát kaptak, és tömegesen pusztultak el.

Éppen e katasztrófa hátterében robbant ki egy példátlan botrány Petrográdban (az akkori fővárosban). Pjotr Nyikolajevics Jakobi, a Rigai Körzeti Bíróság ügyésze hatalmas korrupciós hálózatot leplezett le a Fő Tüzérségi Hivatalban (Glavnoje artyillerijszkoje upravlenyije). Ez volt az a hivatal, amely a sokmillió rubeles katonai megrendelések elosztásáért felelt.

A nyomozás nemcsak azt tárta fel, hogy tömegesen lopták a pénzt az állami költségvetésből. A minisztériumon belül a nyomozók egy titkos homoszexuális közösséget fedeztek fel.

Az ügy menetéről Mihail Konsztantyinovics Lemke történész és újságíró naplóiból értesülhetünk. Feljegyzései szürreális képet festenek: miközben a hadsereg elvérzett, fontos tisztségviselők az ellopott pénzt pogány aranyamulettekre és egy zárt elitklub életére költötték.

Hogyan loptak a tisztségviselők a tüzérségi megrendeléseken

A háború éveiben a Tüzérségi Hivatal gigantikus összegeket kapott a költségvetésből a magánvállalkozókkal való együttműködésre. A megrendelések elosztási rendszere átláthatatlan volt, és személyes kapcsolatokon alapult. Például a hadiipar titkos „tőzsdéje” a híres primabalerina, Matilda Ksesinszkaja szalonja volt. Ezen keresztül érvényesültek a nagy külföldi fegyvergyárak érdekei.

A legfelsőbb katonai vezetés szintjén az ügy gyorsan Nyikolaj Pavlovics Garinhoz vezetett. Ő 1916–1917-ben szenátor, az Államtanács tagja és a hadügyminiszter helyettese volt. Az ilyen tisztségviselők sokszorosára duzzasztott árakon adtak megrendeléseket srapnelek és fémek szállítására egynyári cégeknek (fedőcégeknek). Dmitrij Szaveljevics Suvajev, az Orosz Birodalom hadügyminisztere (aki 1916 márciusától töltötte be ezt a posztot) Pjotr Nyikolajevics Jakobi nyomozót küldte Garinhoz.

Amikor Jakobi nyomozó házkutatásra érkezett Garinhoz, az egyenesen a nyomozók szeme láttára próbálta megsemmisíteni a bizonyítékokat. Garin széttépett egy iratot, amely bizonyította, hogy az ügy sok szereplőjét korábban már felelősségre vonták lopásért. A tisztségviselő megzsarolta a nyomozót: kijelentette, hogy egy hangos nyilvános botrány forradalmat robbantana ki az országban, és nyomatékosan azt tanácsolta, hogy zárják le az ügyet.

„A tüzérségi hivatalban történt visszaélések kivizsgálásának ügye a következőképpen áll. Suvajev Jakobi nyomozót Garinhoz küldte. Ez utóbbi mindenekelőtt kitépett az aktából egy papírt, amelyben az állt, hogy a belekeveredettek közül sokat annak idején már vizsgáltak általa, de büntetés nélkül megúszva és a hadsereg tüzérségi ellátásának ügyében hagyva, ismét lebuktak.

Aztán Garin kezdte kifejezni Jakobinak a megdöbbenését, hogy hogyan tudott a semmiből lényegében egy ilyen, a személyek körét tekintve hatalmas ügyet kreálni; azt tanácsolta neki, hogy ne menjen túl messzire; értésére adta, hogy szerényebb munkát vártak tőle, és végül kijelentette: csodálkozik, hogy az igazságügyi minisztérium nem érti meg, hogy egy ilyen nagy ügy leleplezése csak a kormány és a legfőbb hatalom minden ellenségének a malmára hajtja a vizet, utalva az országban erősödő forradalmi erjedésre…

A felháborodott Jakobi jelentette ezt Hvostov igazságügyi miniszternek, és úgy döntöttek, hogy egy hatalmas jelentést állítanak össze mindenről, amit már kinyomoztak, és bemutatják a cárnak, hogy utasítást kapjanak, mit tegyenek tovább. Az 54 gépelt oldalas jelentést bemutatták, és a cár ráírta, hogy egy ilyen aljas ügyet a végéig kell vinni. Most ismét elindult a dolog.”

— Mihail Lemke, 1916. május 4-i naplóbejegyzés

A bűnözőket Szergej Mihajlovics Romanov nagyherceg fedezte. Ő a tüzérség főfelügyelőjének posztját töltötte be. Egy ilyen magas szintű védelem miatt Jakobi nyomozónak közvetlenül II. Miklós császárhoz kellett fordulnia.

A házkutatások folytatása váratlan leletekhez vezetett. E korrupciós kör minden tagjánál a nyomozók egy szokatlan emblémát találtak – egy szárnyas arany férfifarkat.

Titkos meleg kör a hivatalon belül

A Tüzérségi Hivatal tisztségviselői számára a homoszexualitás hatékony eszközzé vált a fegyelem fenntartására az „övéik” között. Az a tény, hogy együtt szegték meg a büntetőtörvénykönyvet (lopkodták a pénzt) és az akkori erkölcsi-jogi normákat (azonos nemű kapcsolatokat létesítettek), a csoportjukat a lehető legzártabbá és legbiztonságosabbá tette számukra. Ha valaki elárult volna valakit, az az összes tag számára a státusz, a szabadság és a becsület azonnali elvesztését jelentette volna. A titkos szexuális élet garantálta, hogy e bűnözői csoport tagjai abszolút hűségesek lesznek egymáshoz.

Ugyanakkor a házkutatások során lefoglalt levelezésük – ahogy Lemke írja – megmutatta, hogy a csoporton belüli kapcsolatok nemcsak az érdekeken alapultak. A kör tagjainak levelei tele voltak féltékenységgel, szerelemmel és bonyolult személyes drámákkal.

A levelezésükből megállapították, hogy a kör tagjai között olyan kapcsolatok voltak a szerelem talaján, olyan féltékeny leveleket írtak, hogy nem minden egészséges ember képes így féltékenykedni a szeretett nőre… Igen, lefelé tartunk a lejtőn, úgy gurulunk lefelé, mint egy európai expresszvonat… Teljességgel a Római Birodalom bukásának korszaka…

— Mihail Lemke, 1916. május 4-i naplóbejegyzés

Szárnyas aranyfallosz

Egy szárnyas fallosz (hímvessző) kiválasztása titkos jelként nem volt véletlen. Az Orosz Birodalom tisztségviselői klasszikus gimnáziumi oktatást kaptak, és kiválóan ismerték az ókori Görögország és Róma kultúráját (az antikvitást). Például Garin a tekintélyes Császári Jogtudományi Iskolában (Imperatorszkoje ucsiliscse pravovedenyija) végezte el a kurzust, majd a párizsi jogi karon hallgatott előadásokat.

Az ókori Rómában létezett egy Fascinus nevű istenség – a férfierő és a védelem szimbóluma. A római hadvezérek az ünnepi felvonulások (diadalmenetek) során szárnyas fallosz alakú amuletteket használtak, hogy megvédjék magukat a tömeg irigységétől és az istenek haragjától. Érdekes, hogy maga az angol fascinate (elbűvöl) szó is a latin fascinare szóból származik. Ez éppen annak a segítségével történő „megbabonázást” jelentette, mármint e szimbólum által.

De mire is kellett a pénz ennek a sok gazembernek? Részben – a legalantasabb és legtorzabb szenvedélyek kielégítésére. Kiderült, hogy a tolvaj urak egy pederaszta kört alkottak, egyfajta szervezetet, amelynek minden tagja birtokolt egy a házkutatások során megtalált emblémát – egy szárnyas arany férfifarkat…

— Mihail Lemke, 1916. május 4-i naplóbejegyzés

A Tüzérségi Hivatal korrupt tisztségviselői úgy döntöttek, hogy ezt az ősi mágikus pajzsot használják. Hatalmas lopott összegek felett rendelkeztek, és állandó rettegésben éltek a nyomozóktól. Az arany amulettnek, úgy tűnik, az volt a hivatása, hogy elhárítsa az igazságszolgáltatás „szemmel verését”.

Ezenkívül egy ilyen tárgy elkészíttetése a szigorúan ortodox birodalomban egyfajta kulturális lázadás is volt. A tisztségviselők valószínűleg új patríciusoknak (az ókori Róma elitjének) érezték magukat, akik lerázták magukról a szigorú keresztény erkölcs béklyóit, és most az állam törvényei felett állnak.

Hasonló divat Európában már létezett. A szárnyas fallosz használata az úgynevezett „libertinusok” zárt társaságainak hagyományaira utal. A libertinusok az elmúlt évszázadok európai arisztokratái és értelmiségijei voltak, akik nyíltan elutasították az egyházi és erkölcsi korlátozásokat a viselkedés, az élvezetek és a magánélet kérdéseiben. Az orosz arisztokrácia akkoriban szoros kapcsolatot ápolt a brit elittel, és – mint látható – átvette a titkos férfiklubok ezen nemzetközi hagyományát.

Ráadásul a korabeli művelt körökben terjedt egy ismert vicc a címerekről (heraldikáról). Ezt Iszaak Vlagyimirovics Sklovszkij publicista találta ki, aki Gyioneo álnéven írt. Tréfásan feltételezte, hogy Szmolenszk város régi címerén az ágyú a középkori mesterek tévedéséből került oda. Állítólag egy szárnyas falloszt ábrázoló antik pecsétet láttak, és összetévesztették egy tüzérségi ágyúval. A modern címertan cáfolja ezt a hipotézist (eredetileg egészen más tárgy – egy jogar vagy szalag – volt oda festve).

De az a tény, hogy ez a sztori ennyire népszerű volt, azt mutatja: a művelt társadalom iróniával viszonyult az állami szimbólumokhoz. 1916-ban pedig éppen az ellenkezője történt: állami rubelmilliók, amelyeket a hadsereg ágyúira különítettek el, a tolvajok kezében arany falloszokká változtak.

Az ügynek nem lett következménye

Ebben az ügyben jogerős bírósági ítéletet a publikált archívumokban eddig nem sikerült találni. Nagyon is lehetséges, hogy a Tüzérségi Hivatal ügye el sem jutott a bíróságig az 1917-ben meginduló forradalmak miatt.

Garin tisztviselő további sorsa nem ismert pontosan. 1919-ben az egyik tanú (V. Sz. Heszin) visszaemlékezett arra, hogy Garinnal együtt ült a moszkvai koncentrációs táborban, de Garint azután elengedték. 1935-ben a szovjet állambiztonsági szervek Leningrádban nagyszabású akciót hajtottak végre „A volt emberek” („Bivsije ljugyi”) néven. Ennek célja az volt, hogy megtisztítsák a várost a régi cári elit minden képviselőjétől. A letartóztatottak listáján a volt tisztviselő, Garin az első helyen állt (a múltban egy ideig a Rendőrségi Főosztály igazgatója volt). 5 év börtönbüntetésre ítélték az ufai börtönben. Ettől kezdve Garin nyoma örökre elvész.