Nemváltás az Iráni Iszlám Köztársaságban — teljes elemzés

Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy az Iráni Iszlám Köztársaságban miért kaptak vallási igazolást a nemváltó műtétek. Külön kitérünk Maryam Khatoon Molkara történetére – arra a személyre, aki jelentős szerepet játszott abban, hogy a transz embereket hivatalosan is elkezdték elismerni.

A továbbiakban arról lesz szó, hogyan működik ez a rendszer a gyakorlatban: mit mond a saría és a fikh a nemváltásról, milyen kérdésekről vitatkoznak az iszlám jogtudósok, és hogyan írják le és szabályozzák az állami törvények az eljárást. Végül megvizsgáljuk, hogyan élnek a transz emberek Iránban: milyen szakaszokat foglal magában általában az átmenet, és mit tudunk az ilyen műtétek számáról.

Kifejezések fárszi nyelven: hogyan beszélnek Iránban a transz emberekről

A perzsa nyelvben a „dzsinsz” (جنس) szó leggyakrabban a „nemet” jelenti, mint a nő és a férfi közötti különbséget. Ebből képzik a „dzsinszi” (جنسی) – „szexuális” melléknevet. A „dzsinszijat” (جنسیت) szót általában „társadalmi nemként” (gender) fordítják, bár jelenthet vágyat és vonzalmat is, így jelentése részben átfedésben van a „szexualitás” szóval.

A „taradzsinszi” (تراجنسی) kifejezés viszonylag új keletű. A „transzszexuálist” jelölik vele. A „tara-” előtag a „transz-” szónak felel meg, a „dzsinszi” szóval kombinálva pedig „transzszexuális” jelentést ad. A mindennapi beszédben ez a szó leginkább olyan emberre vonatkozik, aki a nem sebészeti úton történő korrekciójára (nemváltásra) készül.

Létezik egy másik változat is – a „taradzsinszijati” (تراجنسیتی). Jelentésében közelebb áll a „transznemű” szóhoz, és tágabb értelemben használják. Iránban sok transzszexuális ember a transzszexualitást a tágabb transzneműség részének tekinti.

A társalgási nyelvben gyakran használják az angolból átvett „transz” (ترنس) szót is.

Hogyan jelentek meg a műtétek Iránban: az 1930-as évektől az 1979-es forradalomig

Iránban már az 1930-as években, jóval az 1979-es forradalom előtt is végeztek nemváltó műtéteket. Ezt a gyakorlatot az elsők között egy Khalatbari nevű orvoshoz kötik. Neki tulajdonítják az első ilyen műtétet az országban: páciense egy 18 éves, Kobra nevű lány volt, aki a férfi nemi szerveinek eltávolítását kérte.

Ezzel párhuzamosan ezt a témát az iszlám jogtudósok is megvitatták. Kezdetben elsősorban az interszexuális emberekről volt szó. Az iráni kontextusban többek között a du-dzsinszi, azaz a „két nem”, és a khunsza – az iszlám jog egy kifejezése a kétértelmű nemi jegyekkel rendelkező emberekre – fogalmakat használták.

Ugyanezekben az évtizedekben a leendő Ruhollah Khomeini ajatollah – akit nem szabad összetéveszteni a 2026-ban meggyilkolt Ali Hámenei ajatollahhal – a Pahlavi-rezsim ellenzékének egyik kulcsfigurájává vált. Az 1940-es években már jelentős vallási vezető volt, 1979-ben pedig az iszlám forradalom élére állt.

Törökországi száműzetése alatt, 1964-ben Khomeini elkezdte a „Wasilat an-Najat” (A megváltás eszköze) című könyv elemzését, amelyhez útközben saját passzusokat fűzött. Így jött létre egy különálló jogi állásfoglalás-gyűjtemény – a „Tahrir al-Wasilah”. A könyvet legkésőbb 1967-re befejezték és arabul kiadták.

A „Tahrir al-Wasilah”-ban Khomeini engedélyezte a nemváltást a khunsza számára (2. kötet, 627. o.). Fatvája így hangzik:

Úgy tűnik, hogy a férfi nemből a női nembe való átmenetet szolgáló nemváltó műtét [az iszlámban] nem tilos (haram), és fordítva sem, ahogy az sem tilos, hogy a khunsza (hermafrodita/interszexuális) alávesse magát ennek, hogy valamelyik nemhez [női vagy férfi] sorolják; és [ha azt kérdezik], köteles-e egy nő/férfi alávetni magát a nemváltó műtétnek, ha a nő férfias vágyakhoz hasonló [érzéki] vágyakat vagy a férfiasság bizonyos jeleit fedezi fel magában – vagy a férfi az ellenkező nem vágyaihoz hasonló [érzéki] vágyakat vagy a nőiesség bizonyos jeleit fedezi fel magában? Úgy tűnik, [ebben az esetben], ha egy személy valóban [fizikailag] egy [bizonyos] nemhez tartozik, a nemváltó műtét nem kötelező, de az illetőnek mégis jogában áll a nemét az ellenkezőre változtatni.

Ez a fatva a khunszákra, és nem a transz emberekre vonatkozott. 1976-ban, még a forradalom előtt, az Iráni Orvosi Tanács úgy döntött, hogy a nemváltó műtétek csak az interszexuális variációk esetében megengedettek. A forradalom után ez az álláspont nagyjából megmaradt.

Maryam Molkara és Khomeini fatvája

1986-ban, már a forradalom után Khomeini megerősítette a nemváltás megengedhetőségét a khunszák számára orvosi igazolás megléte esetén, és kiadott egy újabb fatvát – ezúttal perzsa nyelven, és már kifejezetten a transz emberekre vonatkozóan.

A fordulópontot Maryam Khatoon Molkara története jelentette, akit születésekor férfinak soroltak be.

A forradalom előtt Maryam, aki akkor még a Fereydoon férfinevet viselte, az iráni televíziónál dolgozott. Női ruhát hordott, és egyszer elment egy műsorba egy pszichológushoz, hogy meséljen magáról. Elmondása szerint gyermekkorától fogva lánynak érezte magát: babákkal játszott, női ruhákat próbált fel, és azért imádkozott, hogy Isten szabadítsa meg a férfitestétől. A pszichológus elmagyarázta, hogy nem homoszexualitásról, hanem transzneműségről van szó, és felajánlotta a nemváltó műtétet.

Vallásos emberként Maryam Behbehani ajatollahhoz, Teherán egyik kiemelkedő szellemi tekintélyéhez fordult. Ő azt tanácsolta, hogy írjon Khomeininek. A válasz nemleges volt: Khomeini szerint a nemváltás csak a khunszák számára engedélyezett. Ugyanezekben az években Maryam megpróbált Farah Pahlavihoz, Irán egykori királynéjához is fordulni, de nem kapott segítséget.

A forradalom után Maryam elmondása szerint kényszerítették, hogy lemondjon a női ruhákról, hormonok szedésére kötelezték, hogy „férfiasan” nézzen ki, és kirúgták a munkahelyéről. Az irak–iráni háború alatt önkéntes ápolóként dolgozott a front közelében.

Később Maryam Ahmad Jannatihoz, az új rezsim egyik befolyásos konzervatívjához fordult. Elmesélte a helyzetét, és toleranciát kért a transznemű emberek iránt. Ő ismét azt tanácsolta, hogy írjon Khomeininek. A második levél sem hozott eredményt. Ekkor Maryam úgy döntött, hogy az esetét egyszerűen nem értették meg, és megpróbálta személyesen megmagyarázni a dolgot: ő egy transznemű nő, aki egy férfitestbe van „zárva”.

Nyolc évig tartott, amíg sikerült személyes találkozót kiharcolnia. A fogadásra férfiruhában, a Korán egy másolatával a kezében érkezett, a cipőjét pedig a nyakába akasztotta. Az őrök rátámadtak és elkezdték verni. Ezt meglátta Khomeini testvére: megállította őket, és bevezette a nőt az ajatollah házának nappalijába.

Khomeini meghallgatta Maryamot, majd megbeszélte az esetét három orvossal, és körülbelül fél óra múlva kiadta a fatvát. Ebben az állt, hogy Maryam és más transzszexuális muszlimok elvégeztethetik a nemváltó műtétet. Arra a kérdésére, hogy ez megengedett-e az iszlám szempontjából, Khomeini így válaszolt:

Nincs iszlám akadálya a nemváltó műtétnek, ha azt egy megbízható orvos jóváhagyja.

Közvetlenül ezután Maryamnak ajándékoztak egy csadort (női leplet), és ráadták, bár a műtétet még nem hajtották végre.

Az 1986-os fatvát a következőképpen fogalmazták meg:

Isten nevében. A nemváltó műtét nem tilos a saríában, ha azt megbízható orvosok javasolják. Inshallah [ha Isten is úgy akarja] biztonságban lesz, és remélem, az Ön által említett emberek gondoskodni fognak a helyzetéről.

Maga Maryam csak 1997-ben tudta elvégeztetni a műtétet. Kitartása jelentősen megváltoztatta a transznemű emberek helyzetét Iránban, és hozzájárult ahhoz, hogy az ország az ilyen műtétek számát tekintve a világ egyik legismertebbjévé váljon. Később létrehozott egy szervezetet, amely tanácsadást nyújtott és segített a transznemű embereknek. 2012-ben Maryam szívrohamban meghalt. Hatvan év körüli volt.

Mit mond az iszlám jog a nemváltásról

A saría, vagyis az iszlám jog a Koránra, a Szunnára, a tudósok konszenzusára és az érvelésre támaszkodik. De magukban ezek az alapok nem alkotnak kész és megváltoztathatatlan normagyűjteményt. A normák értelmezés, alkalmazás és joggyakorlat révén jönnek létre. Ezért az iszlám jog történelmileg a források olvasásából és konkrét jogi döntésekből áll össze.

Mohamed próféta halála után a vallási tekintély fokozatosan a tudósokra szállt. Ők adtak választ azokra a kérdésekre, amelyeket az életében másképp oldottak meg. Így alakult ki a fikh – az iszlám jogtudomány, amely a vallási előírásokat a jogi élet normáivá alakítja át. Ebben a rendszerben a jogtudós az idzstihád, azaz az önálló jogi érvelés révén vezeti le a döntéseket a forrásokból.

A síita hagyományban a nagyajatollah a fikh-en keresztül a követői számára kötelező érvényű véleményeket – fatvákat – bocsát ki. Iránban a fatvának jogi jelentősége is van. Az alkotmány 167. alapelve előírja, hogy ha a világi jogszabályokból hiányzik a szükséges norma, a bírónak az iszlám forrásokhoz és a megbízható fatvákhoz kell fordulnia.

A klasszikus iszlám források nem tárgyalják a transzszexualitást, és Khomeini előtt nem léteztek speciális fatvák a transz emberek nemváltásáról. Ezért a jogtudósoknak új álláspontokat kellett kidolgozniuk. Pontosan ezt tette Khomeini is. Az ő fatvája azonban megengedi a műtétet, de nem rögzíti a transz emberek teljes körű státuszát a jogban és a társadalomban.

Az iszlám jogtudósok körében nincs egyetértés ebben a kérdésben. Különböző módon olvassák a forrásokat, és más-más érvekre támaszkodnak. Iránban számos tudós ellenzi az ilyen műtéteket, mégis Khomeini fatvája maradt a fő és gyakorlati szempontból a legjelentősebb.

Így Seyed Yousef Madani Tabrizi ajatollah egy 1989-es értekezésében a nemváltó műtéteket törvénytelennek és a saría szempontjából tiltottnak nevezte. Két érvet hozott fel. Az első: az embernek nem szabad megváltoztatnia Isten teremtését. A második: a létfontosságú szervek károsítása megengedhetetlen, és meghaladja az emberi tudás határait.

Seyed Mohammad Mousavi Bojnourdi ajatollah ezzel szemben úgy vélte, hogy a nemváltás nem beavatkozás Isten teremtésébe. Különben a mindennapi cselekedeteket is be kellene tiltani, hiszen az emberek folyamatosan változtatják a környező világot. Véleménye szerint a műtét nem érinti az emberi lényeget, csak a külső jellemzőket változtatja meg. Ezen álláspont alátámasztására a fikh engedélyezési szabályára is hivatkozott: ha nincs közvetlen tilalom a Koránban vagy a hadíszokban, a cselekmény megengedettnek, azaz halalnak számít.

Bojnourdi további érvét a taszlít szabályából vezette le: ez az ember joga arra, hogy rendelkezzen vagyonával és saját testével. Ha valaki rendelkezik önmaga felett, megteheti magával azt, ami elvileg megengedett. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a nemváltás a megengedett cselekedetek közé tartozik.

Mohammad Mehdi Kariminia, a hodzsatoleszlám rangot viselő síita klerikus, akit gyakran Irán transz emberekkel leginkább megértő vallási személyiségének neveznek, sok éve foglalkozik ezzel a kérdéssel. Úgy véli, hogy ezeknek az embereknek nincs testi kóros elváltozásuk, de súlyos lelki szenvedést élnek át, ezért a műtétet orvosi kezelésnek tekinti. Az engedélyt két feltételhez köti: a muszlim számára végszükségnek kell fennállnia, és ennek valósnak, nem pedig képzeltnek kell lennie. Ha azonban a transzszexuális emberek képesek úgy élni, hogy nem követnek el bűnösnek tekintett cselekedeteket, számukra a műtét és a testi változtatások nem kötelezőek.

A gyakorlatban Khomeini fatvájának egységes, országos alkalmazási mechanizmusa nem alakult ki. Teheránban a bírák jóval nyitottabbak, és az eljárást ott gyakrabban lehet nagyobb akadályok nélkül végigvinni. Az olyan városokban, mint Ardabil, a fatvát nem feltétlenül tekintik kötelezőnek, ezért sokan kénytelenek a fővárosba utazni. Emiatt Irán egyes régióiban szinte egyáltalán nem végeznek ilyen műtéteket.

A nemváltás és a transz emberek az iráni jogban

Khomeini vallási fatvája nem vált teljes értékű törvényi normává. Az iráni jogszabályok általában szinte egyáltalán nem határozzák meg sem a nemváltó műtétek jogi státuszát, sem a transzszexualitást mint önálló jogi kategóriát. A kivételek főként a nemváltás gyakorlati eljárásaira és az adminisztratív szabályozásra vonatkoznak, mindenekelőtt a kötelező katonai szolgálat rendszerében.

A transzszexuális emberek mentesülnek a katonai szolgálat alól. A katonai szolgálat egészségügyi okokból történő mentesítéséről szóló szabályzat 2001-es módosítása így fogalmazott: „a viselkedészavar (pszichológiai egyensúlyzavar) és a rossz vérmérséklet a katonai alapelvek szerint elfogadhatatlan. Ez magában foglalja az erkölcsi és szexuális eltéréseket, például a »transzszexualizmust«, ami a katonai szolgálat alóli végleges mentesítéshez vezet”. Az állam itt a „transzszexualitás” kifejezést orvosi, nem pedig jogi kategóriaként használja.

2007-ben az iráni egészségügyi minisztérium követelte, hogy a sorozó hatóságok cseréljék le a „pszichológiai probléma” megfogalmazást az „endokrin rendellenességre”. Ezt követően a katonai szolgálatról szóló törvény 2011-es módosítása már az „endokrin rendellenesség” alapján kezdte mentesíteni a transz embereket a szolgálat alól. A felmérések szerint azonban a gyakorlatban ez a norma nem lépett életbe: a transz emberek továbbra is a pszichológiai zavarra utaló bejegyzéssel kapják meg a mentesítési kártyákat.

A többi jogszabály szinte kizárólag eljárásjogi szempontból érinti a nemváltást. A polgári nyilvántartásról szóló 1985-ös törvény módosításának 20. cikke 14. pontja kimondja: „az a személy, aki megváltoztatta a nemét, bírósági határozattal jogszerűen megváltoztathatja a nevét és a nemét a születési anyakönyvi kivonatban”. A családjogról szóló törvényjavaslat 2011-es módosításának 4. cikke 18. pontja előírja: „a családi bíróság jogosult bírósági szervként eljárni a nemváltással kapcsolatos ügyekben”.

Mindkét rendelkezés elismeri a nemváltás tényét, de nem írja le a transzszexuális emberek jogállását, és nem rögzíti a jogaikat mint önálló szabályozási tárgyat. A törvény szinte egyáltalán nem határozza meg a transz emberek helyzetét sem a műtét előtt, sem utána. A gyermekfelügyelet, az öröklés, a reprodukció és más kulcsfontosságú kérdések a jogi kereteken kívül maradnak. Ez részben annak tudható be, hogy a jog nem ad definíciót a transzszexualitásra: egy ilyen kísérlet megkérdőjelezhetné a heteronormatív jogrendszer alapvető előfeltételeit.

Eredményképpen az iráni jog a transzszexualitást nagyrészt orvosi besorolás és adminisztratív nyilvántartás kérdéseként kezeli, nem pedig önálló jogi szabályozás tárgyaként.

A transz emberek helyzete Iránban

Sok iráni transzszexuális ember nem ért egyet azzal, hogy ők „betegek”, és nem fogadják el a veleszületett orvosi rendellenesség elképzelését. Ugyanakkor a medikalizáció logikájával általában nem vitatkoznak, mert ez az egyetlen működő mechanizmus az elismerésre a jog, a család és a társadalom részéről.

Ebben a rendszerben a sebészek fontos szerepet játszanak. Amikor a rokonokkal megbeszélik a műtét lehetőségét, nem vallási, hanem orvosi érvekre támaszkodnak. Gyakran éppen ez az érvelés győzi meg a családokat, hogy beleegyezzenek a felnőtt gyermekeik műtétjébe.

A transz emberek helyzete Iránban eközben továbbra is nehéz marad. A műtétek drágák, bár az állam részben fizeti azokat, és a családok gyakran megtagadják a segítséget. A műtét után az emberek elveszítik a munkájukat, nyomorban élnek, és fedél nélkül maradnak. Néhányukat, különösen a transzszexuális nőket, gyakorlatilag szexmunkára kényszerítik aprópénzért.

Sokan igyekeznek nem beszélni arról, hogy ők transzok, vagy hogy nemváltáson estek át. Elmondásuk szerint a kitárulkozás után a környezetük vagy megijed, vagy szexuális erőszakkal reagál. A jogrendszer nem ismeri el a transzszexualitást önálló kategóriaként, és szinte egyáltalán nem védi az ilyen emberek jogait. Ez állandósítja marginalizált és alárendelt helyzetüket a társadalomban.

A közösségen belül is kialakulnak hierarchiák. A „valódi transz” kifejezés széles körben elterjedt a transz férfiak körében: így nevezik azokat, akik szerintük „megfelelő” formában testesítik meg a transzszexuális identitást.

A transz emberekkel készített interjúkból az derül ki, hogy az iráni társadalomban, beleértve a transz férfiak egy részét is, elterjedt az a nézet, hogy a transz nők „nem igaziak”. Őket például a homoszexuális férfiakhoz hasonlítják, és prostitúcióra való hajlamot tulajdonítanak nekik.

A nemi viszonyok patriarchális rendje, amelyet a jog és a mindennapi gyakorlatok is támogatnak, olyan helyzetet teremt, amelyben a transz emberek a homofóbiát használhatják fel az elhatárolódás és a saját státuszuk legitimizálásának eszközeként. Ezzel újratermelik a szexizmust és megerősítik a patriarchális normákat. Ezért a transz férfiak egy része negatív hozzáállást tanúsít a homoszexuális emberek iránt, és a homoszexualitást mentális betegségnek nevezi.

Hogyan zajlik a nemváltás menete

Iránban a transzszexualitást a „nemi identitászavar” diagnózisán keresztül írják le. Ezen olyan állapotot értenek, amelyben a személy nem fogadja el a társadalmi nemét, és undort érez a saját fiziológiai felépítése iránt. Ilyen esetekben használják a nemi diszfória fogalmát is: arról van szó, hogy egy ember nem fogadja el a társadalmi nemét, és nem illeszkedik a biológiai nem alapján előírt szerepekbe.

Ha a nem sebészeti segítséget elégtelennek ítélik, „kezelésként” felajánlják a műtétet. Irán 31 tartományból áll, és a nemi diszfóriával kapcsolatos jogi és orvosi kérdéseket bármelyikben meg lehet oldani. 2010-ben az Iráni Igazságügyi Orvostani Szervezet (LMO) kidolgozott egy diagnosztikai protokollt, amely minden klinika számára kötelező. Ettől kezdve mindenkinek, aki nemi diszfóriával küzd, át kell esnie a megállapított eljáráson, mielőtt jogosulttá válna a kezelésre.

Ez az eljárás több mint tíz pszichiátriai megfigyelési ülést foglal magában. Ebben a szakaszban engedélyezik az illetőnek, hogy olyan ruhákat hordjon, amelyeket hagyományosan a másik nemmel társítanak. Ha a szakemberek megerősítik a diagnózist, az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó Közigazgatási Bíróság kiállítja az igazolást a nemváltó műtétre. A műtét után az illető a családi bírósághoz fordulhat, hogy jogilag is megváltoztassa a nevét és a nemét.

Ha a pszichiáterek homoszexualitást diagnosztizálnak a kérelmezőnél, mentális betegként kezelik, és egy másik osztályra irányítják kiegészítő pszichoterápiára.

Még a megerősített diagnózis sem elegendő ahhoz, hogy valakit alkalmas jelöltnek ismerjenek el a műtétre. Az orvosi vélemény mellett el kell érni a nagykorúságot, át kell esni 12 hónapos hormonterápián, és egy évet az ellenkező nem szerepében kell élni.

Ugyanakkor, az ajatollah fatvája szerint, az az ember, aki megkapta a diagnózist és az igazolást, műtét nélkül is élhet transz emberként, amennyiben nem követ el „bűnös cselekedeteket”. Ez alatt a törvény által kriminalizált azonos nemű kapcsolatokat értik. Például egy transz férfi a műtét előtt nem létesíthet szexuális kapcsolatot női testtel. Fontos az is, hogy Iránban a nem jogi meghatározása a nemi szerveken alapul.

Mit tudunk a műtétek számáról

A rendelkezésre álló adatok jelentős számú transznemű embert jeleznek Iránban, de a pontos becslések a különböző forrásokban nagyon eltérőek. Az ISNA hírügynökség információi szerint 1987 óta 2054 transznemű embert regisztráltak az Iráni Igazságügyi Orvostani Szervezet (LMO) rendszerében. 2013-ban az LMO teheráni részlegének helyettes vezetője körülbelül évi 60 új esetről számolt be; közülük évente mintegy 40 kapott engedélyt a műtétre.

Független kutatások hasonló mutatókat adnak. Egy 2022-es tanulmányban az LMO 2012–2017 közötti feljegyzéseit elemezték. A szerzők 839 megkeresést azonosítottak, ami átlagosan mintegy 168 esetet jelent évente országszerte. Ezen számítások keretében a nemi diszfória prevalenciáját 1,46-ra becsülték 100 000 lakosra vetítve.

A megkeresések az ország nagy részét lefedték. A 2012–2017-es időszakban a 31 tartományból 25-ben regisztráltak legalább egy nemi diszfóriás esetet. Teheránra a megkeresések 32,4%-a jutott. Ezt követte Nagy-Horászán 13%-kal, Fársz 12,2%-kal és Iszfahán 8,6%-kal.

A 2012–2017-es mintában a nő→férfi átmenetek aránya körülbelül 67% volt, míg a férfi→nő átmeneteké 33%. Vagyis a nő→férfi eseteket körülbelül kétszer olyan gyakran rögzítették. A kutatók megjegyzik, hogy ez a megoszlás eltér a sok nyugati országban leírt képtől. Hasonló arány figyelhető meg egy korábbi, Fársz tartományból származó mintában is: a 2005–2010 közötti 44 személy közül 59% volt nő→férfi átmenet és 41% férfi→nő.

Ez az arány nehezen egyeztethető össze azzal az állítással, hogy a homoszexuális férfiakat Iránban tömegesen kényszerítik nemváltó műtétekre. Ha ez a gyakorlat valóban tömeges lenne, a férfi→nő átmenetek arányának észrevehetően magasabbnak kellene lennie. Akkor ugyanis a nemi diszfóriával küzdő, születéskor férfinak besorolt emberek számához hozzáadódna a sebészeti nemváltáson átesett homoszexuális férfiak jelentős csoportja is.

Ezt a megoszlást a kutatók a patriarchális nemi rendszer felépítésével magyarázzák. A férfiszerep elvesztésének ebben magasabb a társadalmi ára, mint a női szerep feladásának. A férfi nőiességet erősebben megbélyegzik, és különös szégyenként élik meg. Az előírt férfi pozícióról való lemondást a státusz aláásásaként értelmezik. Ez növeli a transz nők társadalmi kockázatait, és sérülékenyebbé teszi a helyzetüket. Ezenkívül a transz nőket rendszerszinten azonosítják a homoszexualitással és a prostitúcióval. Az ilyen címkék erősítik a stigmát, és társadalmilag veszélyesebbé teszik a férfi→nő átmenetet.

A nő→férfi átmenet ezzel szemben érthetőbbnek tűnik a heteronormatív paradigmában. A transznemű férfiakat gyakrabban írják le olyan emberekként, akik a családra, a foglalkoztatásra és a stabilitásra törekszenek, és nem a közerkölcsre jelentett fenyegetésként. A megmaradó stigma ellenére egy ilyen kép könnyebben illeszkedik az elvárt társadalmi szerepekhez.

Az utóbbi években arról is beszámolnak, hogy az orvosi turizmus hátterében nőtt a műtétek száma. A brit belügyminisztérium 2022-es becslése szerint Iránban évente körülbelül 4000 nemváltó műtétet végeznek; ezért az országot gyakran a világon a második helyre teszik az ilyen műtétek számát tekintve, Thaiföld után. Hasonló becslést korábban a The Guardian is közzétett, szintén a második helyre sorolva Iránt a világon a műtétek számában.