Homoerotikus téma az ókori egyiptomi irodalomban: II. Pepi fáraó (Noferkaré) és Szaszenet hadvezér

Az ókori egyiptomi irodalom ritkán beszélt a fáraók magánéletéről. II. Pepi kivétel. Különös érdeklődésre tart számot a „Noferkaré fáraó és Szaszenet hadvezér története” című homoerotikus elbeszélés: abban a korban ritkán jegyeztek le hasonló történeteket.

Először is fontos tisztázni, ki a főszereplő.

Kicsoda II. Pepi

II. Pepi (más néven Phiopsz vagy Noferkaré) fáraó az Óbirodalom 6. dinasztiájának idején uralkodott Egyiptomban. Trónneve Noferkaré volt – „Ré isten lelke tökéletes”.

Az i. e. 2180-as években lépett trónra, néhány évszázaddal Kheopsz piramisának építése után. Trónra lépésekor körülbelül hatéves lehetett; a korai években valószínűleg anyja játszott döntő szerepet.

Külpolitikájában II. Pepi összességében elődei irányvonalát követte. Az egyiptomiak fenntartották jelenlétüket a Sínai-félszigeten, ahol értékes erőforrásokat bányásztak, és fejlesztették a kereskedelmet délen Núbiával.

Uralkodása alatt az Óbirodalom jelentősen meggyengült. A tényleges hatalom a helyi uralkodók (nomarkhészek) kezébe került. Ők megerősödtek és konfliktusba keveredtek egymással, míg a központ elveszítette a régiók feletti irányítást. Röviddel a fáraó halála után Egyiptom szétesett.

II. Pepi uralkodásának pontos hossza nem ismert. Manethón pap az i. e. 3. században azt írta, hogy a fáraó 94 évig uralkodott – ez rekord lenne. Biztosan azonban csak 62 év igazolt.

II. Pepiről kevés tárgyi bizonyíték maradt fenn. Három szobra ismert: a Brooklyni Múzeumban anyja ölében ülve ábrázolják, a kairóiban meztelen gyermekként, a Metropolitan Múzeumban pedig csak a feje maradt fenn. Temetkezési komplexumába tartozott egy piramis, amely ma romokban hever, és egy templom, de ezek mérete elmaradt az elődökéitől.

Éppen II. Pepi válik a „Noferkaré fáraó és Szaszenet hadvezér története”, más néven „A memphiszi panaszos” című ókori egyiptomi szöveg központi alakjává. Ennek a szövegnek a fő témája az ő homoszexuális kapcsolatuk.

A történet cselekménye: kulcsepizódok

A történet Noferkaré fáraónak – Felső- és Alsó-Egyiptom uralkodójának, Ré isten fiának, akit „az igaz hangúnak” neveztek – a megemlítésével kezdődik. A forrás jóakaratú királyként jellemzi őt.

A fő cselekmény előtt megjelenik egy epizód egy bizonyos „memphiszi panaszossal”. Ő a bírósághoz próbált fordulni, de az udvari zenészek elnyomták a hangját. Ebben a jelenetben jelen van a fáraó és Szaszenet hadvezér. Ez arra enged következtetni, hogy a panaszost szándékosan akadályozták meg abban, hogy felszólaljon.

Lehetséges, hogy panaszt akart tenni az uralkodó kapcsolatáról, amelyről már pletykák keringtek. Ebben az esetben ez az epizód a társadalom reakcióját mutatja, és morális felhangot ad a történetnek. A jelenet végén a panaszos könnyek között hagyja el Memphist.

Ezután a történet a fáraóra és Szaszenetre fókuszál. Amikor a hadvezér először megjelenik, a szöveg megjegyzi, hogy „nem volt felesége”. Egy egyiptomi számára ez nem volt tipikus: feleség és örökös nélkül nem volt, aki fenntartsa a halál utáni kultuszát. Az egyiptomi arisztokrácia körében egy magas rangú katona otthonában a nő hiánya mély társadalmi anomáliának számított.

Richard B. Parkinson történész megjegyzi, hogy a feleség hiányáról szóló mondatnak vannak párhuzamai más szövegekkel (például a P. Berlin 13538 papirusszal), és irodalmilag „implicit magyarázatként vagy legalábbis bevezetésként működik a titkos szexuális kapcsolathoz” a király és a tábornok között. Parkinson azt is hangsúlyozza, hogy ez a történet bemutatja, hogyan léphette át a király és az udvaronc közötti ideális, „helyes” homoszociális szeretet és hűség (amelyet a Középbirodalom szövegeiben magasztaltak) az egyiptomi írók és olvasók képzeletében a határt, és hogyan válhatott fizikai szexuális kapcsolattá.

Szaszenet magas státusza és ez az anomália egyértelműen olyan alakként bélyegzi meg őt, akit a saját neme iránti vonzalom jellemez. Ugyanakkor tisztázatlan marad, mi az elsődleges: a cölibátus vagy a szexuális preferenciák.

Noferkaré saját családi állapotáról a szöveg ezzel szemben hallgat, bár tudjuk, hogy több felesége is volt.

Ezután egy új szereplő lép a történetbe – Tjeti (Heti), Henet fia. Ő egy közember, aki ritka lehetőséget kap arra, hogy lássa a fáraót:

„Aztán ő, Tjeti észrevette: Őfelsége, Noferkaré, Felső- és Alsó-Egyiptom királya, aki egyedül indult sétálni, és senki sem volt vele. Tjeti visszalépett a király elől, nem engedve, hogy meglássa őt. Tjeti, Henet fia megállt, és így gondolkodott: »Ha ez így van, akkor a pletykák, miszerint éjszaka kijár, igazak«. Ezután Tjeti, Henet fia követte ezt az istent [a fáraót], nem engedve, hogy a szíve vádolja őt, hogy megfigyeljen minden egyes (vagyis a király általi) cselekedetet.

Aztán ő [a fáraó] elért Szaszenet hadvezér házához. Dobott egy téglát, és dobbantott a lábával. Ekkor leeresztettek neki egy létrát, és ő felmászott. Közben Tjeti, Henet fia várta, amíg Őfelsége kijön. Miután Őfelsége megtette, amit tenni akart vele (vagyis a hadvezérrel), elindult a palotájába, Tjeti pedig mögötte. Csak miután Őfelsége elérte a Nagy Házat [a palotát], éljen, legyen egészséges és jómódú, indult Tjeti haza.”

— Tjeti, Henet fia története (Középbirodalom), a fáraó és Szaszenet éjszakai találkozásának epizódja

Fontos a „kívánság” vagy „vágy” szó, amelyet a szerző használ. Ez utal a király és Szaszenet közötti kapcsolat jellegére. Itt a szó egyértelműen szexuális értelmet nyer, ráadásul az aktív szerepet a fáraó kapja. Maga a szex burkoltan van leírva, direkt kifejezések nélkül – ebben a szöveg eltér a korszak sok más emlékétől.

A „megtenni valakivel, amit akar” (az eredetiben iryt mrrt – „azt tenni, amit a szív” vagy „Őfelsége kíván”) kifejezés az ókori egyiptomi nyelvben egy elterjedt, virágnyelven megfogalmazott eufemizmus volt az intim szexuális aktusra. Hasonló kifejezések találhatók az istenek és királynők egyesüléséről szóló szövegekben. Lehetséges, hogy ez a részlet korábbi műveket parodizál, vagy rituális szerelmi szövetségekre utal, amelyeket hagyományosan visszafogottan írtak le.

Ezután a történet folytatja az ismétlődő éjszakai látogatások témáját:

„Ami Őfelsége Szaszenet hadvezér házához tett sétáját illeti, meg kell jegyezni, hogy az éjszaka negyedik órája telt el. További négy órát töltött Szaszenet hadvezér házában. (És) amikor belépett a Nagy Házba, négy óra volt hátra pirkadatig. <Ettől kezdve> Tjeti, Henet fia minden éjjel követte őt, nem engedve a szívének, hogy hibáztassa őt. <És> csak miután Őfelsége felment <a Nagy Házba, tért Tjeti haza …>.”

— Tjeti, Henet fia története (Középbirodalom), az ismétlődő éjszakai látogatások leírása

Az ókori egyiptomiak elképzelései szerint az éjszaka 12 órára oszlott. Tjeti természetesen nem rendelkezett pontos időmérő eszközökkel, de tájékozódhatott a csillagok alapján.

Az uralkodó titkos találkozásait láthatóan a megengedett határokat túllépőnek tekintették. Erre utal a látogatások titkossága és a fáraó éjszakai kimeneteleiről szóló pletykák is. A szöveg alapján az ilyen találkozások rendszeresek voltak, és az érdeklődés irántuk olyan nagynak bizonyult, hogy az egyik udvaronc elhatározta: követi a királyt.

Sok más egyiptomi műhöz hasonlóan a „Noferkaré király és Szaszenet hadvezér története” sem maradt ránk teljes terjedelmében: a befejezése elveszett.

Hogyan magyarázzák az egyiptológusok ezt a történetet

Georges Posener fordító és történész Noferkaré hosszú uralkodását a politikai hanyatlással hozta összefüggésbe, és feltételezte, hogy a történet szatirikus jellegű. E verzió szerint a szöveg az Óbirodalom erkölcseit gúnyolja ki annak bukása előtt. Ez az értelmezés azonban hipotézis marad.

Még ha a kézirat valóban el is ítéli a királyi kapcsolatot, ebből nem következik, hogy az egyiptomiak összességében elítélendőnek tartották volna a homoszexualitást. A probléma inkább magában a tényben rejlett, hogy a fáraó, egy szakrális személy, egy egyszerű halandóval létesített kapcsolatot. A király státusza annyira kivételesnek számított, hogy az alattvalók többségének valószínűleg még érintenie is tilos volt őt.

Posener azt is megjegyezte, hogy a különböző korszakokban a homoszexualitást gyakran a dekadencia jeleként értelmezték. Ugyanakkor az ország káoszát leíró ókori szövegek általában nem hozzák összefüggésbe ezeket a kapcsolatokat a társadalmi hanyatlással. Magában a történetben a hangnem inkább könnyed, de van benne egy utalás a történtek botrányos voltára – elsősorban azért, mert a történet szereplője maga a fáraó.

Bár a szövegben érezhető a homoszexuális kapcsolatok rosszallása, Noferkarét nem a partnerválasztás miatt kritizálják, hanem uralkodói gyengesége miatt. Összességében a képe megfelel az egyiptomi irodalmi hagyományból ismert „rossz” királyok típusának.

Egyes egyiptológusok a „királyi korrupció” motívumát látják itt. Ugyanakkor Greenberg kutató hangsúlyozza, hogy a szerző kerüli a közvetlen és éles értékeléseket. Maga a tény azonban, hogy a fáraó igyekszik eltitkolni a kapcsolatot, arra utal, hogy az ilyen viselkedéshez kétértelműen viszonyultak: vonzalma láthatóan olyan erős volt, hogy titkos találkozókra keresett lehetőséget, amíg le nem lepleződött.

Jacobus van Dijk holland történész felhívta a figyelmet arra, hogy az egyiptomi művészet és irodalom tele van szimbólumokkal és utalásokkal, amelyek elsősorban a művelt elit számára voltak érthetőek. Feltételezte, hogy a Noferkaréról és Szaszenetről szóló történet is tartalmaz ilyen mitológiai utalást.

Van Dijk külön kiemelte a fáraó szeretőjének alakját. Véleménye szerint a hadvezér kiválasztása nem feltétlenül volt véletlen. Ez a státusz nemcsak a királyhoz való közelséget jelentette, hanem az ellenségek rituális megalázását is szimbolizálta. Ebben az olvasatban a jelenet parodisztikus értelmet nyer, és kigúnyolja a hatalomról és alárendeltségről szóló megszokott elképzeléseket.

A szövegben lehetséges egy másik parodisztikus réteg is. Az éjszaka három négórás részre oszlik, és a fáraó az éjszaka ötödiktől a nyolcadik órájáig töltött időt a tábornoknál. Az egyiptomi kozmogóniában ezt az időszakot wš3w-nek („mélységes sötétség”) nevezték. A mitológiai hagyomány szerint ugyanennyi ideig tartott Ré és Ozirisz misztikus uniója. A mítosz szerint a mély sötétség óráiban Ré a legnagyobb sebezhetőség állapotába került, áthaladt az alvilágon (Duat), Ozirisz pedig erőt adott neki a hajnali újjászületéshez. Titokzatos egyesülésük pontosan négy órán át tartott – ugyanannyi ideig, mint amennyit a történet szerint a fáraó a hadvezérrel töltött.

Nyíltan szexuális motívumok nincsenek ebben a mítoszban. Mégis, az ókori szövegek azt mondják, hogy az istenek „átölelték egymást”, Rét pedig, amikor eggyé vált Ozirisszel, „Hórusznak az apja karjaiban” nevezték. Reggelre a napisten feltámadt, kiemelkedve ezekből az ölelésekből. Maga az ifjú Hórusz születése Ozirisz fiaként is megenged egy „különleges fajta kapcsolat” értelmezést, bár nem a megszokott értelemben.

Ez a mítosz, amelyet az egyiptomiak „a nagy titoknak” neveztek, vallásuk egyik kulcsfontosságú aspektusát tárta fel. A Noferkaré és a tábornok éjszakai találkozásairól szóló történetben ez lényegében a gúny tárgyává válik. A fáraó, akárcsak a napisten, hajnalban feltámad a palotájában, amelyet „a horizontnak, ahol Ré lakik” neveznek. Maga Noferkaré ugyanakkor az apaisten megtestesítőjeként jelenik meg.

A jelenet szexuális felhangját láthatóan szándékosan hangsúlyozták. Posener összevetette a 18. dinasztia szövegeivel, ahol szinte ugyanazzal a formulával írják le Ámon és a királynő egyesülését és az isteni király későbbi születését: „…miután Őfelsége mindent megtett vele, amit kívánt.”

Van Dijk szerint a történet szatirikus jelentése egyértelműen leolvasható. Noferkaré viselkedését elítélik: sérti a „maat” (a világrend és igazságosság) eszményét, különösen egy király számára. Ugyanakkor a történetnek minden bizonnyal szórakoztatnia is kellett a hallgatóságot.

Azt, hogy pontosan hogyan fogadták a „Noferkaré történetét” az ókori Egyiptomban, nehéz megállapítani. A művelt hallgatóság azonban valószínűleg megragadta a kettős jelentését: egyesek számára vicces lehetett, mások számára megdöbbentő vagy akár istenkáromló. Végül is a szerző egyiptomi vallás egyik legfontosabb mítoszát merészelte parodizálni.

Honnan ismert ez a történet: források és kormeghatározás

Georges Posener francia egyiptológus vezette be a tudományos köztudatba a „Noferkaré fáraó és Szaszenet hadvezér története” című ókori egyiptomi irodalmi emléket.

A szöveg három töredékes másolatban maradt fenn, amelyek i. e. 1295 és 656 közötti időszakra datálhatók, vagyis a késő Újbirodalom és az azt követő korszakok idejére. A kutatók ugyanakkor úgy vélik, hogy maga a történet sokkal korábban keletkezett. Posener, a nyelvezetre, stílusra és történelmi személyek említésére támaszkodva, a Középbirodalom végére, vagyis jóval a 19. dinasztia előtti időre datálta.

Napjainkig három forrás maradt fenn: – egy 18. vagy 19. dinasztiabeli fatábla a Chicagói Egyetem Ókorkutató Intézetéből; – egy 20. dinasztiabeli osztrakon, amelyet Dejr el-Medinében, a Királyok Völgyében dolgozó kézművesek településén találtak; – a Chassinat I papirusz (Louvre E 25351) a 25. dinasztia idejéből, amelyet a Louvre-ban őriznek. Három oldalt tartalmaz, de az első majdnem teljesen megsemmisült.

A történet az elit írásos hagyományhoz tartozik. Több évszázadon át másolták és olvasták, megőrizve jelenlétét Egyiptom irodalmi kultúrájában.

A fennmaradt töredékek teljes fordítása

Töredék, tOIC 13539

(Történt egyszer, hogy Őfelsége, Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Nofer)-ka-Ré, Ré fia, igaz hangú, [kegyes] király volt [ezen az egész földön]. Élt továbbá egy örökös herceg (és) /// Őfelsége, (az az) ///, akit Itinek hívtak. [/// /// ///] a szeretet [///] Szaszenet hadvezér, akinek nem volt felesége [a házában].

[És íme] Szaszenet hadvezér [elment sétálni], hogy szórakozzon. [///////] Ré fia, Tjeti, igaz hangú…

pChassinat I = pLouvre E 25351

… Sza[szenet] hadvezér. Megbeszélte [//////] Őfelségével, Felső- és Alsó-Egyiptom királyával, Nofer-ka-[Rével]. Majd Szaszenet hadvezér elindult [/////] a nagyszerű [///] felé, a király zenészeinek (?) felügyelőjéhez, a birtokok főintézőjéhez, a kamarásához, [//////] a királyi írnokhoz, a királyi írnok írótáblájának hordozójához, a földek vezetőjéhez, [//////] a re[zidencia] [udvaroncaihoz (?)] és Memphisz [tanácstagjaihoz (?)], anélkül, hogy bement volna [//////] Memphiszbe.

Közben a [panaszos (?)] Memphiszből elért a [kapuk felügyelőjéhez (?)]. Ő ///// az énekesek énekével, a zenészek zenéjével, az ujjongók ujjongásával, amíg a panaszos el nem hagyta Memphiszt az ő [///] miatt. [Ők] abbahagyták [//////]. Amikor a panaszos kiment Memphiszből, hogy beszéljen a kapuk felügyelőjével, ő rávette (?) az énekeseket, hogy énekeljenek, a zenészeket, hogy játsszanak, az ujjongókat, hogy ujjongjanak, az örvendezőket, hogy örvendezzenek, amíg a panaszos el nem hagyta Memphiszt anélkül, hogy meghallgatták volna, amikor abbahagyták vele a vitát. Erősen sírva hagyta el a panaszos Memphiszt, a haja /////////////// volt.

Aztán ő (egy bizonyos Tjeti) észrevette (?) Őfelségét, Felső- és Alsó-Egyiptom királyát, Nofer-ka-Rét, aki egyedül, kíséret nélkül indult sétálni. Tjeti visszalépett a király elől, nem hagyva, hogy meglássa őt. Tjeti, Henet fia megállt, és így gondolkodott: „Ha ez így van, akkor az éjszakai sétáiról szóló pletykák igazak”.

Ezután Tjeti, Henet fia követte ezt az istent, nem engedve, hogy a szíve elítélje őt, azért, hogy megfigyelje minden egyes (vagyis a király általi) cselekedetét. Aztán elért Szaszenet hadvezér házához. Eldobott egy téglát, miután dobbantott a lábával. Ekkor leeresztettek neki egy létrát, és ő felmászott.

Közben Tjeti, Henet fia várt, amíg Őfelsége el nem megy. Miután Őfelsége megtette, amit tenni akart vele (vagyis a hadvezérrel), elindult a palotába, és Tjeti követte őt. Csak amikor Őfelsége elérte a Nagy Házat – életet, jólétet, egészséget neki –, indult Tjeti haza.

Ami Őfelsége sétáját illeti Szaszenet hadvezér házához, meg kell jegyezni, hogy az éjszaka négy órája telt el. Még négy órát töltött Szaszenet hadvezér házában. (És) amikor belépett a Nagy Házba, hajnalig már csak négy óra volt hátra.

Ettől a pillanattól kezdve Tjeti, Henet fia minden éjjel követte őt, nem engedve a szívének, hogy elítélje őt. (És) csak azután, hogy Őfelsége [a király] belépett a [Nagy Házba, tért Tjeti haza…]