Isteni homoszexualitás Hórusz és Széth ókori egyiptomi mítoszában

Az egyik korai egyiptomi mítosz Széth és unokaöccse, Hórusz szembenállását írja le. Az egyik epizódban Széth megpróbál szexuális kapcsolatot létesíteni Hórusszal, hogy megalázza őt, és bizonyítsa saját felsőbbrendűségét. Hórusz azonban másképp cselekszik: kezével felfogja Széth spermáját, és eldobja.

Egy modern olvasó számára egy ilyen cselekmény meglepőnek tűnhet. Miért vettek bele az ókori papok egy vallási mítoszba egy olyan jelenetet, amely a férfi isteni homoszexualitással kapcsolatos? Ahhoz, hogy megértsük ennek az epizódnak a jelentését, figyelembe kell vennünk, kik voltak Hórusz és Széth, miben állt az ellenségeskedésük, és milyen jelentőséget tulajdonítottak az egyiptomiak az ilyen cselekedeteknek a mítoszokban.

Kik voltak Hórusz és Széth

Hórusz az ókori egyiptomi hagyomány egyik fő istene. Sólyomként vagy sólyomfejű emberként ábrázolták. Hórusz nevét általában „magasztosként” vagy „távoliként” fordítják. Ezt a jelentést a sólyom égbe emelkedésének képességével hozták összefüggésbe, és így hangsúlyozták az isten isteni természetét.

Hórusz kultusza a legősibb időktől kezdve a királyi hatalomhoz kötődött. A fáraók égi védelmezőjükként tekintettek rá.

A mítoszok szerint Hórusz Ozirisz fia és Széth unokaöccse volt. Ozirisz halála után Hórusznak meg kellett bosszulnia apját, és meg kellett védenie jogát az egyiptomi trónra. A döntő párbajban legyőzi Széthet, és megerősíti ezt a jogát.

Széth szintén az ősi egyiptomi istenek közé tartozott. Egy megnyúlt orrú, rövid fülű, szokatlan fenevad képében ábrázolták. Ennek a lénynek a prototípusa valószínűleg a földimalac volt.

A mítoszokban Széth agresszív és kegyetlen istenségként jelenik meg. A káoszt, a pusztítást, a sivatagot és az idegen földeket személyesíti meg, vagyis mindazt, ami a Nílus termékeny völgyén kívül esik.

Különböző történetekben Széth istennőket zaklat, és megpróbálja leigázni Hóruszt. Ez megfelel mitológiai funkciójának. Az egyiptomiak számára az ilyen cselekedetek Széthnek mint ellenséges, zabolátlan erő hordozójának a természetét fejezték ki. Ugyanakkor a káoszt nem tekintették abszolút gonosznak. A világrend szükséges részének tartották, amely nélkül lehetetlen az egyensúly.

Széth képe idővel változott. A korai szövegekben még nem tűnik az abszolút gonosz megtestesítőjének: inkább veszélyes és alattomos csaló. A későbbi korszakokban egyre szorosabban kötötték az idegenekhez és Egyiptom külső ellenségeihez. Ekkor vált végérvényesen a zűrzavar és a pusztítás szimbólumává.

Az ókori forrásokban Hórusz és Széth gyakran párként jelenik meg. Úgy is nevezték őket: a „Két úr”, a „Két isten”, a „Két férfi”, valamint a „Két rivális” és a „Két ellenfél”.

Ezek a formulák az egyiptomi mitológia egyik kulcsgondolatát fejezik ki. A világ a rend és a káosz közötti állandó feszültségen nyugszik. Hórusz és Széth pontosan ezt a szembenállást képviseli. Küzdelmük nem rombolja le a világrendet, hanem ellenkezőleg, megmutatja, hogyan marad az egyensúlyban.

A „Hórusz és Széth története” című mítosz története

A Hórusz és Széth ellenségeskedéséről szóló mítosz legkorábbi változatai a dinasztiák előtti korra, vagyis a fáraók és az egységes egyiptomi állam megjelenése előtti időkre nyúlnak vissza. Ebben a korai verzióban csak két szereplő volt – Hórusz és Széth. Engesztelhetetlen riválisokként léptek fel, folyamatosan harcoltak, és súlyos sérüléseket okoztak egymásnak.

Az Óbirodalom végére a történet megváltozott. Bevezették Oziriszt – Széth testvérét és Hórusz apját. Az új verzió szerint Ozirisz Széth keze által halt meg, majd Széth megpróbálta eltávolítani a fiát is, hogy átvegye a főhatalmat az istenek között. Ez a mítoszciklus „Hórusz és Széth története” néven ismert (szokták „Hórusz és Széth küzdelme” vagy „Hórusz és Széth pere” címen is említeni).

Ezen istenek harcának legkorábbi írásos emlékei a „Piramisszövegekben” találhatók – ez egy mágikus formulákból és vallási himnuszokból álló gyűjtemény, amelyet az Óbirodalom végén a királysírok falaira véstek. Később hasonló motívumok jelennek meg a „Szarkofágszövegekben” és a „Halottak könyvében”, a halotti varázsigék nagy gyűjteményében.

A mítosz részletes változatai a Középbirodalom korában, körülbelül i. e. 2040-től jelentek meg. A legismertebb szerkesztés az Újbirodalom végéről (körülbelül i. e. 1160-ból) származik. Ez a Chester Beatty I. papiruszon maradt fenn. A szöveget hieratikus írással – a hieroglifák egyszerűsített, gyors, mindennapi feljegyzésekhez használt formájával – írták.

A papiruszt Dejr el-Medinében, az ókori Théba közelében lévő településen találták meg. Itt éltek azok a kézművesek, akik a fáraók sírjait és falfestményeit készítették a Királyok völgyében.

A Chester Beatty I. papirusz fordítását és első kiadását 1931-ben Alan Henderson Gardiner brit egyiptológus készítette el. A szöveg ókori egyiptomi szerzőjének neve ismeretlen.

Plutarkhosz, a Kr. u. 2. században élt görög író szintén részletesen újramesélte ezt a történetet.

A mítosz általános tartalma

Ozirisz királyként uralkodott Egyiptomban. Testvére, Széth irigyelte őt, és úgy döntött, hogy megöli, hogy elfoglalhassa a trónt. Összeesküvést szőtt, és meghívta Oziriszt egy lakomára. Ott Széth felajánlotta bátyjának, hogy feküdjön bele egy gazdagon díszített, pontosan az ő méretére készített ládába. Amint Ozirisz bent volt, Széth rácsapta a fedelet, és a Nílusba dobta a ládát. Így halt meg Ozirisz.

Felesége, Ízisz elindult, hogy megkeresse a testet. Amikor megtalálta, és megpróbálta visszahozni Oziriszt az életbe, Széth ismét közbelépett: ellopta a holttestet, tizennégy darabra vágta, és szétszórta Egyiptom-szerte.

Ízisz újra elkezdte a keresést, és szinte az összes maradványt összegyűjtötte. Plutarkhosz verziója szerint csak a nemi szervet nem találta meg: azt állítólag halak nyelték le. Az egyiptomi hagyományban azonban létezett a történetnek egy másik változata is – Ízisz a test minden részét megtalálta. Varázslatok segítségével rövid időre életre keltette Oziriszt, és ez elég volt ahhoz, hogy szexuális kapcsolatba lépjen vele, és megfoganjon Hórusz.

Hórusz gyengén és koraszülötten jött a világra; a mondák szerint a lábai is betegek voltak. Széth kora újkortól kezdve igyekezett megszabadulni unokaöccsétől. Az egyik történetben Hórusz majdnem belehalt egy skorpiócsípésbe, de Ré, a napisten és Thot, a bölcsesség istene megmentették.

Ezután a trónnak jog szerint Hóruszra kellett volna szállnia. Széth azonban azt állította, hogy az ifjú isten túl tapasztalatlan az uralkodáshoz, és követelte, hogy őt magát ismerjék el királynak. Ízisz kérésére az istenek bíróságot tartottak. A főbíró Ré volt, a tárgyalások jegyzőkönyvét pedig Thot vezette.

A per nyolcvan évig tartott. Egyes istenek Hóruszt, mások Széthet támogatták, ráadásul maga Ré is gyakrabban hajlott Széth oldalára. Hogy véget vessenek a vitának, az istenek Néithhez, a bölcsesség istennőjéhez fordultak. Ő meghozta a végső ítéletet: a trón Hóruszt illeti. Ugyanakkor Néith megpróbálta megbékíteni Széthet, és megígérte, hogy feleségül adja hozzá Anát és Astarté istennőket.

Ré azonban még ezután is kételkedett, és a tárgyalásokat újra és újra elhalasztották. Széth követelésére Ízisznek megtiltották a részvételt a perben, és Ré egyetértett ezzel. Ízisz nem engedelmeskedett. Megváltoztatta külsejét, megvesztegette az Anti nevű őrt, és bejutott a tárgyalóterembe. Fiatal nő alakját öltve elcsábította Széthet, és az maga vallotta be, hogy a királyságnak jog szerint Ízisz fiát illeti. Amikor Ízisz felfedte kilétét, Széth megszégyenült. Ezt követően az istenek úgy döntöttek, hogy megkoronázzák Hóruszt, Antit pedig megbüntették az árulásáért.

Széth azonban nem nyugodott bele, és új próbatételt javasolt. Mindkét istennek vízilóvá kellett változnia, lemerülniük a Nílusba, és három hónapig visszatartani a lélegzetüket a víz alatt. Az volt a győztes, aki tovább bírta.

Fia miatt aggódva Ízisz készített egy varázsszigonyt, és eldobta. Először tévedésből magát Hóruszt sebezte meg, majd Széthet találta el. Amikor Széth kegyelemért könyörgött, Ízisz megsajnálta, és kihúzta a szigonyt. Hórusz, felháborodva anyja engedékenységén, dühében lefejezte őt. Ízisz azonnal fej nélküli kőszoborrá változott. Thot hozta vissza az életbe, egy tehénfejet illesztve a testéhez.

Ezután Hórusz elhagyta az istenek gyűlését, és a sivatagba ment. Ott Széth utolérte, kitépte a szemeit – egy másik verzió szerint csak a bal szemét –, és elásta a földbe. Hathor istennő megsajnálta Hóruszt, antiloptejből gyógyírt készített, és a látása visszatért, bár maguk a szemek sosem kerültek elő.

Ettől az ellenségeskedéstől kimerülve Ré megkövetelte, hogy Hórusz és Széth legalább üljenek le egy lakomaasztalhoz. A konfliktus azonban ezzel nem ért véget.

A mítosz homoszexuális része

Széth nem adta fel a küzdelmet, és újabb kísérletet tett Hórusz megalázására. Meghívta unokaöccsét, hogy töltsön egy éjszakát a házában, és Hórusz beleegyezett. Éjszaka Széth megpróbálta megerőszakolni. Az ókori Egyiptomban egy ilyen jelenetet úgy értelmeztek, mint egy kísérletet a rivális megalázására és a hatalomhoz való jogának megvonására. Ugyanakkor az egyiptomiak kizárólag a passzív (befogadó) résztvevőt stigmatizálták, mivel szerepe az alárendeltséget, a gyengeséget és az elnőiesedést szimbolizálta. Az aktív (behatoló) férfi szerep, amelyet Széth játszott, önmagában nem volt erkölcsi megrovás tárgya. Széth virilitását és agresszív szexualitását, bár lerombolták a Maat kozmikus rendje által megállapított normativitás határait, a természeti egyensúly szükséges részének ismerték el.

Hórusz elkerülte az erőszakot: kezével felfogta Széth spermáját, és elvitte Ízisznek.

Ízisz, megtudva a történteket, elborzadt. Úgy döntött, hogy „megtisztítja” a fiát, levágta a kezeit, és a Nílusba dobta őket, majd mágia segítségével helyreállította azokat. Ezt követően maszturbált Hórusznak, összegyűjtötte a magját, és cselből bekente vele a salátát – Széth kedvenc ételét. Széth, mit sem sejtve, megette az ételt, és „teherbe esett” Hórusztól.

Később Széth homlokán egy ragyogó, holdhoz hasonló korong jelent meg. Megpróbált megszabadulni tőle, de Thot, a bölcsesség istene megragadta a korongot, és az éjszakai égitest szimbólumává tette.

Így írják le ezt a források. A Középbirodalom idején keletkezett Kahuni papiruszon Széth rábeszéli Hóruszt, hogy töltsön vele egy éjszakát, és dicséri a hátsóját (az eredetiben ez a mondat így hangzik: nfr wy pḥ.wy.ky). A mítosznak ebben a változatában Széth nemcsak a politikai dominancia vágya miatt, hanem a nyílt fizikai vonzalom miatt is megpróbálja elcsábítani unokaöccsét – a szöveg megjegyzi, hogy ez a cselekedet „édes volt a szívének”. Parkinson történész ezt az epizódot a flörtölés egyik legkorábbi példájának tartja:

„Széth felsége mondta Hórusz felségének: milyen gyönyörű a feneked, milyen erős! … Tárd szét a lábad…
És az isteni Hórusz így szólt: »Vigyázz, el fogom mondani ezt!«”

— Kahuni papirusz, Széth és Hórusz párbeszéde

Ezután Hórusz panaszt tett anyjának Széth zaklatása miatt, és Ízisz elmagyarázta neki, hogyan kerülheti el az erőszakot úgy, hogy közben megőrzi Széth magját.

„És ő így szólt hozzá: »Óvakodj! Ne hozd fel neki ezt a kérdést! Amikor újra beszél erről, akkor mondd neki: ‘Ez túl fájdalmas nekem, hiszen te nehezebb vagy nálam. Az én erőm [hátsó részem] nem bírja ki a te erődet [erekciódat]…’ Amikor pedig átadja neked az erejét, tedd az ujjaidat a feneked közé. … Így ő majd nagy élvezetet tapasztal. [Őrizd meg] azt a magot, ami kijön, és ne hagyd, hogy a nap meglássa…«”

— Kahuni papirusz, Széth és Hórusz párbeszéde

Ezután Ízisz Hórusz magját Széth kedvenc salátájára kente. Amikor Széth, meggyőződve győzelméről, azzal kezdett dicsekedni az istenek előtt, hogy birtokba vette unokaöccsét, az istenek úgy döntöttek, hogy próbára teszik mindkettőjüket.

Hívásukra Széth magja a vízből válaszolt, míg Hórusz magja Széth homlokán jelent meg, aranykorong formájában. Thot isten magához vette ezt a jelet, és a Hold szimbólumává tette.

Egy másik forrás – az 5. dinasztiára datált „Piramisszövegek”. Ezt a töredéket csak 2001-ben publikálták, miután megtalálták I. Pepi fáraó piramisában. Itt Széth és Hórusz egyenlő résztvevőkként vannak leírva a szexuális kapcsolatban: mindketten aktív félként lépnek fel:

„Ha Hórusz a magját Széth fenekébe juttatta, az azért van, mert Széth a magját Hórusz fenekébe juttatta!”

— „Piramisszövegek”, 5. dinasztia

A mítosz egy későbbi, az Újbirodalom, a 20. dinasztia vége felé (körülbelül i. e. 1160) keletkezett verziójában ez az epizód másként szerepel:

„Széth így szólt Hóruszhoz: »Gyere, töltsünk el egy kellemes órát a házamban«.
Hórusz így válaszolt: »Örömmel, örömmel«.
Amikor eljött az este, megágyaztak nekik, és ők lefeküdtek. Éjszaka Széth megfeszítette a tagját, és Hórusz combjai közé helyezte. Hórusz a combjai közé tette a kezét, és felfogta Széth magját.”

— A mítosz későbbi verziója, Újbirodalom (20. dinasztia vége)

Ezután Hórusz elment az anyjához, és megmutatta neki a magot:

„»Segíts rajtam! Gyere, nézd meg, mit tett velem Széth.« És kinyitotta a tenyerét, és megmutatta neki Széth magját. Felkiáltva fogott egy fegyvert, levágta Hórusz kezét, és a vízbe dobta, majd egy varázsige segítségével új kezet teremtett neki helyette. Ezután Ízisz segített Hórusznak kiüríteni a magját, és rákente a salátára, ami Széth kedvenc zöldsége volt, majd odaadta neki, hogy egye meg.”

— A mítosz későbbi verziója, Újbirodalom (20. dinasztia vége)

Amikor Széth megjelent a kilenc főistenből álló tanács – az Enneád – előtt, kijelentette, hogy birtokba vette Hóruszt, és „egy férfi [harcos] cselekedetét” (az egyiptomi eredetiben – kAt-aHAwtj, „harcos-férfi munkája/cselekedete”) hajtotta végre. Ahogy Richard B. Parkinson történész elmagyarázza, éppen ennek a kifejezésnek a használata mutatja, hogyan használta fel Széth ezt az aktust arra, hogy demonstrálja domináns maszkulinitását Hórusz fiatalságával, gyengeségével és passzivitásával szemben. Az istenek éktelen haragra gerjedtek: kiáltoztak, Hórusz arcába köptek, és felháborodásukat fejezték ki.

Azután az istenek szólították a magot, és a csalás lelepleződött.

A mítosz végén Ozirisz is közbelépett, aki addig hallgatott. Megvádolta az isteneket gyengeséggel, és azzal fenyegetőzött, hogy éhínséget és betegséget bocsát Egyiptomra a túlvilágról, ahol most uralkodik, ha nem ismerik el Hórusz jogait. E fenyegetés után az istenek Hórusz javára döntöttek, és elismerték őt a királyi hatalom törvényes örökösének.

Széthet azonban nem taszították el. Ré napisten mellé helyezték, és „az égen ordítónak” nevezték. Ettől a pillanattól kezdve a vihar és a mennydörgés istenségeként szilárdult meg: félelmetes, de tisztelt volt.

A homoszexuális epizód értelmezései

Korábban néhány történész a Széth Hórusz elleni támadását komikus és obszcén epizódnak tartotta. Alan Henderson Gardiner, az egyiptomi mítoszok fordítója a „frivol irodalom” példájának nevezte. A puritán szemlélet megakadályozta, hogy az ilyen történetekben a vallás komoly részét lássa. Ízisz lefejezését, Hórusz megcsonkítását, a szemsérüléseket és Széth homoerotikus viselkedését kétes értékű anyagnak minősítette, amelyet véleménye szerint parasztoknak olvashattak fel a halotti szertartásokon.

Később a nézetek megváltoztak. Henri Frankfort és Adriaan de Buck történészek a mítoszban dualizmust – az egyiptomi világnézet alapját – láttak. Véleményük szerint az egyiptomi világ ellentétekre épült: férfira és nőre, égre és földre, rendre és káoszra. Hórusz és Széth ezeket az erőket testesítették meg, küzdelmük pedig az antagonisták folyamatos összecsapását szimbolizálta, amelyben végül a rend győz, és Hórusz megerősíti uralmát.

1967-ben Herman te Velde történész „Széth, a Zűrzavar Istene” („Seth, God of Confusion”) című könyvében összetettebb értelmezést javasolt. A mítoszt a mély ókorhoz kötötte, amikor a vallási elképzelések és rituálék formálódtak. Hórusz a királyi rendet, míg Széth az instabilitást, a dühöt és az őrületet testesíti meg. Széth szexualitása te Velde szerint férfiakra és nőkre egyaránt irányul, heréi pedig – mint a szexuális energia hordozói – a pusztító kozmikus erőket és társadalmi megrázkódtatásokat szimbolizálják. Ugyanakkor Hórusz győzelme nem pusztítja el Széthet véglegesen. Egyesülésük ellenkezőleg, az ellentétek harmóniáját fejezi ki, a fáraót pedig olyan alakként képzelik el, aki mindkét erőt egyesíti.

Wolfhart Westendorf történész más magyarázatot kínált. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyiptomiak a magot méregnek tartották, ha az nem megfelelő módon került a testbe. Azonban Széth, aki a magot a salátával együtt lenyelte, nem halt meg. Ezért Westendorf szerint az istenek számára ebben az epizódban nem maga a mag volt fontos, hanem az aktus résztvevőjének státusza: az, aki a „női” pozíciót foglalja el, nem tarthat igényt a királyi hatalomra.

Dominic Montserrat történész az ellenfelek egyenlőségére hívta fel a figyelmet. Hórusz és Széth azonos rangú felnőtt istenek. Hórusz beleegyezik az intimitásba, de elkerüli az anális aktust, Széth pedig nyíltan kimutatja vonzalmát. Montserrat óvatos következtetést von le: a férfiak iránti férfi vonzalom Egyiptomban valószínűleg nem volt tilos, de az anális szexben való alárendeltséget szégyennek tekintették. Tudtak az ilyen kapcsolatokról, és részt is vehettek bennük, a döntő kérdés azonban a státusz maradt.

A mítoszban külön jelentősége van a salátának, amelyre Ízisz rákente Hórusz magját. Az egyiptomi kultúrában ezt a növényt a férfi termékenységgel hozták összefüggésbe. Ezen a motívumon keresztül Széth szimbolikusan „megtermékenyül”, és bizonyos értelemben női szerepbe kerül, ami végérvényesen megfosztja a főhatalomhoz való jogától.

Ugyanakkor a mítosz fenntart egy belső ellentmondást. Hórusz számára az alárendelt pozíció fenyegetése szégyenletes volt, ám éppen az ő magja Széthben az, amely létrehozza az isteni hold-szimbólumot.

A hatalom szimbolikája a mítoszban

Hórusz és Széth harcának mítoszát a legkorábbi időszakoktól kezdve a királyi hatalommal hozták összefüggésbe Egyiptomban. Kurt Heinrich Sethe német egyiptológus úgy vélte, hogy ez a monda Felső- és Alsó-Egyiptom küzdelmét tükrözi. A későbbi kutatások azonban azt mutatják, hogy valószínűleg nem az ország két részének szembenállásáról volt szó, hanem Nehen és Nubt városainak ősi rivalizálásáról.

A régészeti adatok arra utalnak, hogy i. e. 3500 körül e központok lakói Hóruszt és Széthet tisztelték fő védelmezőjükként. Nehen győzelme után az erőviszonyok megváltoztak: uralkodói leigázták Egyiptomot, és az országot Hórusz védelme alatt állónak nyilvánították. Az első királyok elkezdték belefoglalni ezen istenség nevét a címeikbe. Közülük ismert Hór, Ni-Hór, Hat-Hór, Pe-Hór és mások.

Idővel az egyiptomiak az országot a „Két Földből” – a Felsőből és az Alsóból – álló egészként kezdték felfogni. Az egyesítés szimbóluma a fáraó Pschent (pꜣ-sḫm.ty) koronája lett, amely a fehér és a piros koronát egyesítette. A fáraót a „Két Birkózó” – a neheni Hórusz és a nubti Széth – megtestesítőjének tekintették.

Ez a szembeállítás az ellentétes erők rituális egyesülését fejezte ki. Már az 1. dinasztia uralkodóinál megjelent a „Hórusz-Széth” cím. Ebben a párban Hórusz a rendet és a harmóniát jelölte, Széth pedig a pusztító energiát, amely Egyiptom ellenségei ellen irányult.

Hórusz szeme és Széth heréi

Az ókori egyiptomi mitológiában a fényt és a szexualitást gyakran két ellentétes erőként ábrázolták. Már a korai szövegekben ezt a szembenállást két kép fejezte ki: Hórusz Szeme és Széth Heréi. Amikor az egyik szimbólum a jelentés középpontjába került, a másik háttérbe szorult.

Hórusz szemét a holdhoz és annak fázisaihoz kötötték. A papi hagyományban a fényt, a megújulást és a folyamatos újjászületést jelképezte. Ezzel állították szembe Széth heréit – a kaotikus, irányíthatatlan szexualitás, valamint az emberi szenvedélyek és vágyak jelét. Ezt az energiát potenciálisan hasznosnak tartották, de csak az irányítás és a rend alá rendelés feltételével.

Széthet magát is ehhez a szimbolikus sorhoz kötötték. A mítoszokban nők és férfiak iránt egyaránt vonzalmat mutat. Heréit nemcsak a szexuális erővel hozták összefüggésbe, hanem a természet pusztító megnyilvánulásaival – a mennydörgéssel, viharokkal és hurrikánokkal is. Tágabb értelemben a dühöt, az erőszakot és a társadalmi megrázkódtatásokat is jelenthették.

Ezen elképzelések némelyikét a „Piramisszövegek” is rögzítik:

„Amikor még semmiféle düh nem támadt.
Amikor még semmiféle kiáltás nem hallatszott.
Amikor még semmiféle vita nem támadt.
Amikor még semmiféle zűrzavar nem támadt.
Amikor Hórusz szeme még nem sárgult meg.
Amikor Széth heréi még nem voltak erőtlenek.”

— „Piramisszövegek”

„Hórusz elesett a szeme miatt, Széth megszenvedett a heréi miatt.”

— „Piramisszövegek”

„Hórusz elesett a szeme miatt, a Bika eltűnt a heréi miatt.”

— „Piramisszövegek”

„… hogy Hórusz megtisztuljon attól, amit fivére, Széth tett vele, hogy Széth megtisztuljon attól, amit fivére, Hórusz tett vele.”

— „Piramisszövegek”

Thot isten mint Hórusz és Széth fia

Az egyiptomi hagyományban a Hold eredetét is Hórusz, Széth és Thot mítoszaihoz kötötték. Az egyik verzió szerint a holdkorong Széth homlokából emelkedett ki, miután lenyelte a Hórusz magjával átitatott salátát. A mag fellángolt, és aranykoronggá változott, amely Széth fején ragyogott. Thot, a bölcsesség istene elvette ezt a korongot, és koronaként viselte.

Ez a motívum már a „Piramisszövegekig” visszanyúlik. Ott vagy arról van szó, hogy Thot Széthtől származott, vagy arról, hogy a Holdat egyenesen a homlokából húzták ki. Később a „Szarkofágszövegekben” Thot Oziriszhez fordul, és magát „fia fiának, az ő magja magjának” nevezi. Ez a formula hangsúlyozza Hórusztól való származását, és Ozirisz unokájává teszi.

Más forrásokban Thotot a „Két Rivális fiának” vagy „a Két Úr homlokból előbújt fiának” nevezik. Ezt a szokatlan születést a megbékélés jeleként értelmezték. Thot egyszerre két isten fiaként jelent meg, és ezért közvetítőként lépett fel, aki képes volt véget vetni ellenségeskedésüknek.

Létezett a mítosznak egy másik változata is. Ebben Széth a párbaj során kitépi Hórusz mindkét szemét, vagy csak a bal szemét. A földre dobott szem hat részre esik szét. Thot összegyűjti őket, meggyógyítja a szemet, és visszaadja Hórusznak. Ennek az epizódnak az értelme – a küzdelem által megzavart kozmikus rend helyreállítása. A harmónia akkor tér vissza, amikor Hórusz újra visszakapja a szemét, Széth pedig az elvesztett erejét. A „Piramisszövegekben” ez így van kifejezve:

„Hórusz hordozói, aki szerette Tetit, mert elhozta neki a Szemét! Széth hordozója, aki szerette Tetit, mert elhozta neki a heréit! Thot hordozója, aki szereti Tetit! Érettük megrendült a Kettős Enneád! De a hordozók, akiket Teti szeret – ők az áldozati asztal hordozói!”

— „Piramisszövegek”

Hórusz és Széth Nianhhnum és Hnumhotep sírjában

A Hórusz és Széth szembenállásáról szóló történet nemcsak papiruszokon, hanem az egyiptomi sírok falfestményein is megtalálható. Az egyik legismertebb példa Nianhhnum és Hnumhotep síremlékéhez kötődik. Ők ketten az ókori Egyiptomban éltek, és a történelem első ismert azonos nemű párjaként tekintenek rájuk.

Az egyik falon Hnumhotep látható, lótusszal a kezében; mellette egy jelenet zenészekkel. A kórus vezetője három énekeshez és két hárfáshoz fordul e szavakkal: „Játsszátok azt, amelyik a »Két isteni testvérről« szól”.

A kutatók feltételezik, hogy e férfiak tiszteletére rendezett lakomán a Hórusz és Széth harcának mítoszához kapcsolódó dalt adtak elő. Az ilyen szövegek szándékosan egyenesek, sőt durvák is lehettek, ezért nem kizárt, hogy egy ilyen dalt szórakoztató műsorszámnak tekintettek a nemesek ünnepi lakomáján.