Egy 1616-os svéd jelentés Mihail Fjodorovics Romanov orosz cár homoszexualitásáról
„…inkább hajlik az istentelen és förtelmes, szodómiai jellegű cselekedetekre, mint a keresztény erényekre”
Tartalomjegyzék
Mihail Fjodorovics volt a Romanov-dinasztia első orosz cárja. Magánélete szigorú ellenőrzés alatt állt, hiszen az ifjú uralkodó legfőbb feladata egy trónörökös nemzése és az új dinasztia hatalmának megszilárdítása volt.
A történelemből azonban ismert egy 1616-os svéd diplomáciai jelentés, amely egy orosz átállt személy, Mihail Klementyjev szavai alapján készült. Ez azt állítja, hogy az ifjú uralkodó „szodómiai cselekedetekre” hajlott. Ez az egyik első dokumentált eset a hazai történelemben, amikor egy uralkodó szexualitása nemzetközi kémkedés és diplomáciai jelentések tárgyává vált, még akkor is, ha ezeket a pletykákat végül nem használták fel.
A tizenhat éves uralkodó a romba döntött ország élén
1613-ban a Zemszkij Szobor (Országos Gyűlés) – az ország legfőbb rendi-képviseleti intézménye – cárrá választotta Mihail Romanovot. A tizenhat éves ifjú a szmutnaja vremja (zavaros idők) végén, az ország mély válsága idején vette át a hatalmat.
Az első években hatalmas befolyással bírt az édesanyja, Marfa apáca (világi nevén Kszenyija Ivanovna Sesztova). 1619-től a cár tényleges társuralkodójává apja, a lengyel fogságból hazatért Filaret pátriárka (Fjodor Nyikityics Romanov) vált.
A kormánynak helyre kellett állítania a gazdaságot, és békét kellett kötnie a szomszédokkal. Oroszország megkötötte a sztolbovói békét Svédországgal (1617) és a gyeulinói fegyverszünetet a Lengyel–Litván Unióval (1618), területek egy részét átengedve. Az országon belül fokozatosan helyreállt a rend, újjászervezték a hadsereget, és új városokat építettek Szibériában.
A trónutódlás problémája és az első menyasszonyok tragikus sorsa
A cár magánéletét az állami érdekek határozták meg. A hagyományos menyasszonynézők – ahogy Russell Martin amerikai történész rámutat – segítettek megbékíteni a bojár családokat, akik az udvari befolyásért küzdöttek. A leendő cárnétól elsősorban egészséget és gyermekszülési képességet vártak el.
1616-ban a húszéves Mihail a nem címeres nemesség képviselőjét, Marija Ivanovna Hlopovát választotta. Ez a választás azonban nem nyerte el Marfa apáca tetszését. Röviddel az eljegyzés után a menyasszony megbetegedett. Az udvari orvosi hivatal orvosai megvizsgálták a lányt, és egészségesnek találták. Az anyacárné rokonai azonban eltorzították az orvosok szavait. Anyja nyomására Mihail engedett, és Hlopovát Tobolszkba száműzték.
Nyolc évvel később, 1624-ben Marfa ragaszkodott fia házasságához Marija Vlagyimirovna Dolgorukova hercegnővel. Ez a nemes Rurik-dinasztiával kötött szövetség hivatott megerősíteni a Romanovok kapcsolatait a régi arisztokráciával. A házasság csak néhány hónapig tartott: az ifjú cárné az esküvő másnapján megbetegedett és meghalt. Az udvarban úgy sejtették, hogy politikai ellenfelei mérgezték meg.
Sikeresnek bizonyult az 1626-os menyasszonynéző. A cár kitartott döntése mellett, és feleségül vette egy nem túl gazdag nemes lányát, Jevdokija Lukjanovna Sztresnyevát. Tíz gyermeket szült Mihailnak, köztük a leendő trónörököst, Alekszej Mihajlovicsot.
A „melankolikus természetű” cár
A forradalom előtti orosz történészek Mihail Romanovot akaratgyenge uralkodóként írták le.
Nyikolaj Ivanovics Kosztomarov „jó, de melankolikus természetű” embernek nevezte, aki nem volt megáldva briliáns képességekkel, és trónra lépésekor alig tudott olvasni. Vaszilij Oszipovics Kljucsevszkij azt írta, hogy az ifjú semmiben sem tűnt ki.
Egy kortárs kutató, Vjacseszlav Nyikolajevics Kozljakov szerint ezt másképp is lehet értelmezni: a markáns karizma hiánya és a természetes lágyság a cárt kényelmes kompromisszumos figurává tette a zavaros időktől megfáradt orosz társadalom számára.
Mihail Fjodorovics valóban nem jeleskedett jó egészséggel: skorbutban és vízkórságban szenvedett, élete végén pedig lábfájdalmai miatt alig tudott járni. Az uralkodó betegségeit és a feleségek hirtelen halálát az udvarban rontással magyarázták. Amint arra Valerie Kivelson amerikai kutató rámutat, a szerelmi mágia Oroszországban felségsértéssel ért fel, és ha az uralkodó képtelen volt trónörököst nemzeni, az az egész dinasztiát veszélybe sodorta.
A svéd jelentés a cár „szodómiai cselekedeteiről”
Az ellenségek már a házassága előtt felhasználták a cár magánéletéről szóló pletykákat, amíg az új dinasztia hatalma törékeny maradt.
1616 telén, amikor még tartott a háború, az ország északnyugati részén a svéd csapatok Jacob De la Gardie parancsnoksága alatt tartották Velikij Novgorodot és a Finn-öböl partvidékét. Januárban John Merrick angol diplomata közvetítésével megkezdődtek a béketárgyalások.
A Danyiil Ivanovics Mezeckij herceg és Pjotr Alekszejevics Tretyjakov duma-gyjak (a legmagasabb rangú állami tisztviselő) vezette orosz küldöttség Gyergyerino faluban szállt meg, a svéd megbízottak pedig a szomszédos Glebovóban. Az orosz követek nem voltak hajlandók átadni Novgorodot, a svédek pedig meg akarták tartani az elfoglalt területeket.
- január 23-án egy novgorodi nemes, Mihail Funikovics Klementyjev átállt a svédekhez. Tretyjakov házában lakott, és hozzáfért az államtitkokhoz. Az átállt nemes részletes jelentést adott át az ellenségnek az orosz csapatok állapotáról és Moszkva terveiről.
A feljelentés első pontja a tizenkilenc éves Mihail Fjodorovics cár magánéletére vonatkozott:
„…kiskorúsága és gyermeki természete miatt nem sokat foglalkozik a kormányzás ügyeivel, természeténél fogva pedig durva és korlátolt elméjű, és ráadásul inkább hajlik az istentelen és förtelmes, szodómiai jellegű cselekedetekre, mint a keresztény erényekre, ezért azt mondják, hogy ezek a hallatlan szodómiai cselekedetek itt mindennapossá váltak.”
— Részlet Mihail Klementyjevnek a svéd megbízottakhoz írt jelentéséből (1616)
Érdemes megjegyezni, hogy Oroszországban a 17. századi nyelvben a „szodómiai cselekedetek” fogalma tág volt: bármilyen nem hagyományos paráznaságot, kicsapongást vagy akár politikai szabadgondolkodást is nevezhettek így. A zárt férfiudvar kontextusában és a vádak sajátosságaiból ítélve azonban a legvalószínűbb, hogy pontosan homoszexuális kapcsolatokról volt szó.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a vádak egy orosz átállt személy szavai alapján lettek rögzítve, és nem maguktól a svédektől származnak. Bár a svédek protestánsként ellenségesen viszonyultak az ortodox oroszokhoz, és eretnekeknek tartották őket, nem lehet egyértelműen bizonyítani vagy cáfolni, hogy ők maguk adták-e Klementyjev szájába ezeket a szavakat. A történettudományban ezt a forrást egy orosz nemesnek a cárról és a moszkvai udvar belső életéről szóló tanúságtételeként szokás elfogadni.
A svéd diplomaták gondosan lejegyezték ezeket a vallomásokat. De robbanékonyságuk ellenére, úgy tűnik, a svédek nem használták fel őket a politikai zsarolás eszközeként. Klementyjev jelentése egyszerűen a svéd Állami Levéltárba (Riksarkivet) került Stockholmban. A tárgyalások a sztolbovói béke aláírásával zárultak: Oroszország visszakapta Novgorodot, de elveszítette a kijáratát a Balti-tengerhez.
Ezt a dokumentumot először Svédországban publikálták 1671-ben, Johan Widekindi történetíró „A tízéves svéd-orosz háború története” című munkájában. Az orosz kutatók számára a szöveg több mint háromszáz évig ismeretlen maradt. A hazai történetírásban a dokumentum teljes szövegét csak 1993-ban közölte Gennagyij Mihajlovics Kovalenko történész:
M. Klementyjev jelentése (1616)
„1616. január 23-án egy Mihail Klementyjev nevű novgorodi bojár, aki korábban a moszkovitáknál volt, elmenekült az orosz követségről, és megérkezve a királyi biztosok glebovói szállására, a következőket mesélte el:
Először is a jelenleg uralkodó nagyfejedelem tulajdonságairól és uralkodásáról, hogy kiskorúsága és gyermeki természete miatt nem sokat foglalkozik a kormányzás ügyeivel, természeténél fogva pedig durva és korlátolt elméjű, és ráadásul inkább hajlik az istentelen és förtelmes, szodómiai jellegű cselekedetekre, mint a keresztény erényekre, ezért azt mondják, hogy ezek a hallatlan szodómiai cselekedetek itt mindennapossá váltak.
Azt mondta, hogy édesanyja, az apáca jelenleg Moszkvában él a palotában abban a helyiségben, ahol a korábbi nagyfejedelemnék laktak, és ott istentelen, szégyenletes és fényűző világi életet él, úgyhogy az alattvalók minden rosszat mondanak róla, gúnnyal és gúnyolódással.
Azt mondta, hogy az orosz államot nem a nemes állami rendek irányítják, ahogy korábban szokás volt, hanem az édesanyja és más könnyelmű nők és férfiak, akik az ő és a nagyfejedelem különös kegyét élvezik. Közülük a legfőbbek a két testvér, Borisz és Mihail Szaltikov, majd Afanaszij Lobanov-Rosztovszkij herceg, és az ő jeles kancellárjuk vagy gyjakjuk, Pjotr Tretyjakov tartja kezében a hatalmat. Már ezért is az állam legelőkelőbb rendjeinek és az alattvalók nagy részének undort kell érezniük iránta.
Azt mondta, hogy nemcsak az előkelő rendekben, hanem élő nagybátyjában, Ivan Nyikityics Romanovban sem bíznak meg tanácsadóként, azonfelül mindazt, amit a nagyfejedelem édesanyjával a duma tagjainak meghagynak, hogy maguk között döntsenek, azt ők ellentmondás nélkül végrehajtják, és ha netán az állami rendek megegyeznének is egymás közt, azokat azonnal megbuktatnák és megsemmisítenék mások, és minden az ő önkényük szerint valósulna meg.
Ami Ő. K. F. [Ő Királyi Felsége] svéd [király] és a jelenleg uralkodó nagyfejedelem közötti tárgyalásokat illeti, elmondja, hogy a nagyfejedelem és az összes orosz rend inkább hajlamos békét kötni Ő. K. F.-vel [Ő Királyi Felségével], mint a lengyelekkel. És mivel az ország ebben az időben olyannyira szegény és legyengült, hogy egy ilyen nagy összeget (amelyet Ő. K. F. valószínűleg kíván) nem tudnak kifizetni. Így hát kétségtelenül sokkal több erődöt kell átengedniük Ő. K. F.-nek, mivel az említett kancellártól Moszkvában hallott erről az ajánlatról szóló beszélgetést.
A Lengyelország és a moszkoviták közötti béketárgyalásokról elmesélte, hogy mindkét követ először a Dnyeper folyó melletti területre érkezett, és egymással szemben táboroztak le. De mivel nem tudtak megegyezni és egymásnak estek, így mindkét oldalon több mint 200 embert öltek meg, az orosz megbízottak egy cölöpvárba vonultak, ahol csapataik állomásoztak Szmolenszk alatt, a lengyelek pedig magába a szmolenszki erődbe, ahonnan mindkét félnek újra tárgyalásokba kellett volna bocsátkoznia. De mindmáig nem jutottak megegyezésre, hanem azon a véleményen maradtak, hogy nehogy megzavarják a béketárgyalásokat Ő. K. F. és a nagyfejedelem között, az oroszoknak az ország nagy részét (amely Szmolenszkkel határos, és amely a múltban ráadásul a lengyel koronához tartozott) át kell engedniük, ha békét akarnak kapni tőlük, miről rendszerint a moszkvai bojárok beszélnek.
Azt is elmeséli, hogy a nogaj tatárok a múlt nyáron ellenségesen megtámadtak sok helyet Oroszországban, sok ezer oroszt elpusztítottak és fogságba hurcoltak. Tőlük a jövő nyáron meg kell szabadulniuk, és emellett, várva a krími tatárok Oroszországba jövetelét, felszerelték követségüket a krími tatárokhoz Ivan Izmajlov vezetésével ajándékokkal és adományokkal, hogy megelőzzék a tervüket.
A lengyel Lisowski ezredesről is beszél. Miután Moszkva és Osztaskov között 1500 emberrel átvonult Torzsokon, Gorogyiscsén, Jaroszlavlon, Kosztromán és egészen Nyizsnyij Novgorodig, Muromig és Kaszimovig, Szuzdalig, Rjazanyig és Szeverinig Brjanszkig, és így nagy károkat okozott az országnak halállal és tűzzel. Nem kevesebb kárt okoztak az itteni orosz kozákok, akik itt reguláris szolgálatban állnak, akiknek több bandája zsákmány után kutatva portyázik, pusztítja és dúlja az országot, úgyhogy a pusztítás és a kietlenség nagyobb, mint ahogy azt el lehet képzelni.
Ami a katonai erejüket illeti, több seregük áll készenlétben, mint az a 8 vagy 9 ezer, akik Szmolenszk alatt vannak, de az ország alkalmatlansága miatt nem tudnak több sereget bevetni.”
A moszkvai udvar homoszociális világa
Klementyjev vallomása a moszkvai udvar valós berendezkedésén alapult, ahol az elit élete szigorúan női (tyerem) és férfi félre oszlott. A politikát kizárólag férfi környezetben csinálták, és a befolyás közvetlenül az uralkodóhoz való fizikai hozzáféréstől függött.
A cár legszűkebb környezete a szobai asztalnokokból (sztolnyikokból) és a hálószolgákból (szpalnyikokból) állt. Ezek az ifjú nemesek elkísérték Mihailt a fürdőbe, segítettek neki öltözködni, és vele egy lakosztályban aludtak. Az állandó mindennapi közelség körülményei között az uralkodóval való intim kapcsolat egyenes utat nyitott a legmagasabb tisztségekhez.
A helyzetet kiélezték a szmutnaja vremja (zavaros idők) következményei. Míg korábban a cári hálószobába csak előkelő származású hercegeket és bojárokat engedtek be, addig Mihail alatt kevésbé előkelő családokból származó fiatalok is hatalomra törtek.
A régi arisztokrácia elvesztette pozícióit. Az „alacsony származású” ifjak rohamos felemelkedése irigységet váltott ki, a politikai versengés pedig pletykákká fajult a cár és kegyencei közötti szexuális kapcsolatokról. A szodómiával való vádolás hatékony fegyver lehetett a riválisok ellen.
A férfiszerelem eltérő megítélése Oroszországban és Európában
A svéd diplomaták könnyen hihettek a feljelentésnek, mivel Európában már kialakult az a sztereotípia, hogy a Moszkvai Államban járványos a férfiszerelem. Az akkori külföldi utazók és kereskedők azt írták haza, hogy az orosz férfiak nyíltan létesítenek azonos nemű kapcsolatokat, és nem kapnak érte szigorú büntetést.
Nyugat-Európában a 17. században a homoszexuális kapcsolatokat halállal büntették. Például V. Károly büntető törvénykönyve előírta a bűnösök máglyán való elégetését; hasonló törvények voltak érvényben Franciaországban és Svédországban. Oroszországban azonban egészen I. Péter koráig nem volt világi büntetés a férfiszerelemért – az ilyen ügyeket az Egyház intézte.
Maga Klementyjev jelentése egy ritka 17. századi dokumentum, amely megerősíti, hogy az orosz uralkodók szexualitása téma lehetett a politikai és nemzetközi életben.
Irodalom és források
- Kovalenko, Gennagyij. „Szoobscsenyije M. Klementyjeva: (Russzkoje goszudarsztvo poszle Szmuti glazami novgorodszkovo dvorjanyina)” [M. Klementyjev jelentése: (Az orosz állam a Zavaros idők után egy novgorodi nemes szemével)]. Novgorodszkij isztoricseszkij szbornik 4, 14. sz. (1993): 128–131.
- Kozljakov, Vjacseszlav. Mihail Fjodorovics. Moszkva: Molodaja gvargyija, 2004.
- Olearius, Adam. Opiszanyije ptyesesztvija v Moszkoviju [Útleírás Moszkóviába]. 1647.
- Pavlov, Andrej. „Komnatnyije sztolnyiki carja Mihaila Romanova” [Mihail Romanov cár szobai asztalnokai]. In: Minyinszkije cstyenyija, 2006.
- Petrejus, Petrus. Isztoricseszkoje opiszanyije Moszkovii [Moszkóvia történeti leírása]. 1620.
- Puskarjova, Natalja. Zsenscsini Drevnyej Ruszi [Nők a régi Oroszországban]. Moszkva: Miszl, 1989.
- Sztoglav. 1551.
- Tyimofejev, Ivan. Vremennyik.
- Turberville, George. Poszlanyija iz Moszkovii [Levelek Moszkóviából]. 1568.
- Healey, Dan. Homosexual Desire in Revolutionary Russia: The Regulation of Sexual and Gender Dissent [Homoszexuális vágy a forradalmi Oroszországban: A szexuális és társadalmi nemi máskéntgondolkodás szabályozása]. Chicago: University of Chicago Press, 2001.
- Kivelson, Valerie A. Desperate Magic: The Moral Economy of Witchcraft in Seventeenth-Century Russia [Kétségbeesett mágia: A boszorkányság morális gazdasága a 17. századi Oroszországban]. Ithaca: Cornell University Press, 2013.
- Kollmann, Nancy Shields. By Honor Bound: State and Society in Early Modern Russia [Becsülethez kötve: Állam és társadalom a kora újkori Oroszországban]. Ithaca: Cornell University Press, 1999.
- Levin, Eve. Sex and Society in the World of the Orthodox Slavs, 900–1700 [Szex és társadalom az ortodox szlávok világában, 900–1700]. Ithaca: Cornell University Press, 1989.
- Martin, Russell E. A Bride for the Tsar: Bride-Shows and Marriage Politics in Early Modern Russia [Menyasszony a cárnak: Menyasszonynézők és házasságpolitika a kora újkori Oroszországban]. DeKalb: Northern Illinois University Press, 2012.
- Mayhew, Nick. Queering Sodomy: A History of Same-Sex Desire in Russia [A szodómia queer olvasata: Az azonos nemű vonzalom története Oroszországban]. Amherst: Amherst College Press, 2020.
- Mayhew, Nick. Queerness in the Early Modern Russian Orthodox Church [Queerség a kora újkori Orosz Ortodox Egyházban]. Cham: Palgrave Macmillan, 2025.
- Widekindi, Johan. Thet Swenska i Ryßland Tijo åhrs Krijgz-Historie [A tízéves svéd-orosz háború története]. Stockholm, 1671.
