Két férfi szexuális kapcsolatáról szóló görög felirat egy ókori itáliai korsón

1963-ban az ókori Fratte temetőjében, a dél-itáliai Salerno mai területén egy kis agyag boroskorsót, úgynevezett olpét találtak. Négy rövid görög mondatot karcoltak rá arról, hogy ki kit szeret és ki kire vágyik. Az egyik szerint egy Wolchas nevű férfi anális szexet folytat egy másik férfival, Apollodórosszal.

Az olpé a Kr. e. 5. század első felében készült a görög Poszeidónia városában. Egy szomszédos, etruszkok lakta település sírjában találták meg. A felirat ritka betekintést ad abba, hogyan éltek egymás mellett görögök, etruszkok és helyi italikus népek.

Mi áll a korsón?

A felirat két sorban fut körbe az edény testén. A betűk jobbról balra haladnak. Sophie Pérard, az etruszk kultúra kutatója így írja le az elrendezést: mindegyik sor két félre oszlik, amelyek középről ellenkező irányban olvashatók, egymás tükörképeként.

Az alábbiakban Luigi Vecchio ókori feliratokkal foglalkozó szakember olvasata következik a szokásos görög betűkkel, soronként egy mondattal.

A latin betűs átírásban a w az ógörög Ϝ betűt (digammát) jelöli, az ē és az ō fölötti vonal pedig hosszú magánhangzót.

Az alábbi fordítás Angela Pontrandolfo régész olvasatát követi, amelyet Airton Pollini, az ókori Görögország történésze idéz.

Az első és a harmadik mondatban az ἔραται (eratai) ige szerelmi vagy szexuális vágyat fejez ki, jelentése „szeret” vagy „vágyik”. A negyedik mondatban az ἤραται (ēratai) alak áll, amelyet Pollini és Pérard múlt idővel ad vissza: „szerette”, „vágyott rá”.

A felirat legdurvább szava, az ἀπύγιζε (apygize) a második mondatban szerepel. Giovanni Cerri klasszika-filológus a πυγίζω (pygizō), azaz „análisan behatol” ige ritka alakjának tartotta. A szokatlan formát az előtag rövidülésével és későbbi hangváltozásokkal magyarázta. Szerinte a kor obszcén köznyelvéhez tartozott.

A szerepeket a nyelvtan határozza meg. Wolchas cselekszik, Apollodórosz pedig, akinek a neve tárgyesetben áll, a befogadó fél.

Ki ez a hét ember?

A négy mondat hét embert nevez meg. A nevükön kívül semmit sem tudunk róluk. Lehet, hogy mind ismerték a korsó megrendelőjét.

Apollodórosz neve kétszer szerepel, az első két mondatból pedig kis történet áll össze. A többi név egyszer fordul elő. Pollini öt férfit és két nőt számol össze.

A nevek alapján Apollodórosz és Onatas görög, Wolchas pedig etruszk. Utóbbi neve az etruszk Vulca görög átírása. A hagyomány szerint így hívták azt a Veii városából származó mestert, aki Kr. e. 520–510 körül elkészítette Jupiter kultuszszobrát a római Capitolium temploma számára.

Xylla és Nixo feltehetően a helyi italikus népekhez tartozó nők. Pérard szerint a nevük helyi, szamnisz eredetű, de görög betűkkel írták le, és a görög kiejtéshez igazították őket. Az első és a harmadik mondat tehát helyi nőkre vágyó görögökről szólhat.

Hybrichos és Parmynis esete bonyolultabb. Pollini nem talált megbízható görög párhuzamot a nevükre. Helyi italikus neveknek tartja őket, és mindkét szereplőt férfinak tekinti. Az utolsó mondat így Wolchas és Apollodórosz történetét egy második azonos nemű férfipárral egészítené ki.

Renato Arena filológus 2006-ban más olvasatot javasolt. Szerinte Parmynis (Πάρμυνις) nő, Hybrichos szerelme. Nevét olyan görög nevekből vezette le, mint a Paramoné, szokatlan hangzását pedig a helyi nyelvjárással magyarázta. Ebben az esetben az utolsó mondat egy férfi nő iránti szerelméről szól. A választott olvasattól függ, hogy a felirat egy vagy két férfipárt említ.

Az Apollodóroszról szóló tréfa

Cerri felhívta a figyelmet az első két mondat felépítésére. Az elsőben Apollodórosz Xyllára vágyik. A másodikban a neve a végére kerül, annak a férfinak a neveként, akibe Wolchas behatol. A részlet Apollodórosszal kezdődik és vele végződik. Két mondat alatt az udvarlóból az lesz, akit magáévá tesznek.

Cerri ezt tréfának tartotta. Abból az ókori görög normából indult ki, hogy egy szabad férfihoz az aktív szerep illik, a befogadó szerep viszont szégyen. A tréfa az, hogy Apollodórosz egy nő után fut, végül mégis ő kerül Wolchas alá. Cerri szerint egy ilyen tréfa elhangozhatott egy szümposzionon, görög borozós lakomán.

Cerri a feliratot a Kr. e. 1. században élt római költő, Catullus 56. verséhez hasonlította. A beszélő rajtakap egy fiatal férfit egy lánnyal, majd ő maga rögtön szexel a fiatal férfival. Ugyanaz a fogás: a kezdeményező férfi maga válik a cselekvés tárgyává. Cerri a hasonlóságot obszcén mondások, dalok és tréfák közös szóbeli készletével magyarázta, amelyből időnként írott szövegekbe is jutott. Ha így van, az olpé az egyik legkorábbi példát őrizte meg.

Pérard egy hasonló latin motívumot is említ, fututor fututus, „aki baszott, azt magát is megbaszták”.

Cerri azt javasolta, hogy az első két mondatot versként is olvassuk. Mindkettő két ritmikus félre oszlik, a versmérték pedig népdalokra és Arisztophanész vígjátékainak kardalaira emlékeztet. Ha igaza van, a korsón azonos nemű szexről szóló obszcén lakomai tréfa olvasható.

A korsó és a lakoma

Az olpé kicsi, öblös testtel, keskeny nyakkal, talppal és egy magas, a száj fölé nyúló füllel. Edward Robinson régész szerint részben fényes bevonat borítja. Más kutatók pontosítják, hogy a bevonat fekete. Az edényen nincs kép, minden erotika a szavakban rejlik.

A készítés helyét az agyag és a forma alapján határozták meg, mindkettő Poszeidóniára mutat. Az írás is ezt erősíti meg: a felirat a görög ábécé helyben használt, úgynevezett akháj változatával készült.

A betűket még a nedves agyagba karcolták, kiégetés előtt. A feliratot tehát már a műhelyben eltervezték, és a korsót vele együtt szánták használatra.

Egy lakomán az ilyen korsó valószínűleg kézről kézre járt. A fülénél fogták meg, megfordították, és bort töltöttek belőle. A felirat körbefut az edény testén, így olvasás közben forgatni kellett.

François Lissarrague művészettörténész felvetette, hogy a felirat talán magában a borban tükröződve, mint egy tükörben, volt olvasható.

Hol találták az olpét?

Az etruszkok már Róma felemelkedése előtt Itália nagyobb részét uralták. Saját városaik, vallásuk és nyelvük volt, amely sem a göröggel, sem a latinnal nem rokon. Sok feliratuk fennmaradt. Betűik olvashatók, de a jelentésüket csak részben értjük.

Róma sok mindent átvett az etruszkoktól, majd elfoglalta városaikat.

A Kr. e. 6. és 5. században etruszkok éltek Campaniában, a mai Nápoly és Salerno környékén is.

Szomszédaik görögök és italikus népek voltak. A görögök a Kr. e. 8. századtól városokat alapítottak Dél-Itáliában és Szicíliában, a később Magna Graeciának, vagyis Nagy-Görögországnak nevezett területen. Kr. e. 600 körül a görög Szübarisz gyarmat telepesei itt alapították Poszeidóniát, amelyet a római korban Paestumnak neveztek.

Az italikus népek Itália többi kis őshonos népe volt, amelyek a latinnal rokon nyelveket beszéltek. Közéjük tartoztak például az oszkok és a szamniszok.

Fratte az Irno melletti alacsony dombon feküdt, mintegy négy kilométerre a torkolattól, ahol a campaniai síkság, Itália belseje és a déli part felé vezető utak találkoztak. Legfontosabb szomszédai az etruszk Pontecagnano és a görög Poszeidónia voltak.

Fratte a Kr. e. 6. század elején jött létre, és a Kr. u. 5. század végéig jelentős település maradt. Ókori neve ismeretlen. A kutatók szerint Marcina vagy Tyrseta lehetett.

Az olpé a szakirodalomban 26/1963 vagy 26/63 számmal jelölt sírban feküdt (a szám második része az ásatás évét jelöli). Mellette más ivóedények voltak, köztük egy csésze és egy szküphosz, vagyis egy mély, kétfülű borosedény.

Pontrandolfo 1987-ben közölte először részletesen a feliratot. Később görög nyelvjárásokkal, ókori irodalommal, etruszk kultúrával és a szexualitás történetével foglalkozó kutatók írtak róla.

Az olpét ma a salernói Tartományi Régészeti Múzeum őrzi.

Az olpét a Kr. e. 5. század első felére keltezik. A sír többi tárgya alapján Cerri Kr. e. 480 és 460 közé helyezte, Pollini a század első negyedére, Vecchio pedig 2025-ben Kr. e. 480–470 közé datálta.

Mit mond a felirat Campania világáról?

Pollini szerint az olpé a Campaniában élő népek szoros kapcsolatát tanúsítja. A korsó Poszeidóniában készült és Frattéba került. A felirat görög, a nevek görögök, etruszkok és italikusak.

Pérard jellegzetesen görög tréfát lát a feliratban, egy nem görög vonással. A görög normák különbséget tettek aszerint, hol, mikor és kivel élvezhet egy férfi. Itt a nők és a férfiak iránti szerelem, valamint a „felül” és „alul” szerepe egyetlen jelenetben, átmenet nélkül találkozik. Apollodórosz egyszerre az, aki vágyik, és az, akibe behatolnak. Pérard szerint ez talán a görögöknél szabadabb erkölcsű etruszkok vagy italikus népek hatása.

Miért került sírba az olpé?

Az olpé végül a többi edénnyel együtt a sírba került, és így maradt fenn. Vecchio feltételezi, hogy az elhunyt a felirat egyik szereplője volt. Ez megmagyarázná, miért tettek mellé egy ismerős neveket viselő korsót. Nem tudjuk, kié volt a sír. Az edényen nem szerepel a halott neve.

Vallási jelentés sem látszik a feliratban. Nem fordul az istenekhez, és nem említi a halált, csak a vágyat és a szexet.