„Az örökkévalóság prizmája” – Janet Mason könyve Berenice Abbottról, a művészetről és a queer szerelemről
Egy hibrid memoár Berenice Abbott fotográfus és Elizabeth McCausland művészetkritikus szövetségéről.
- augusztus 26-án a Resource Publications amerikai kiadó (a Wipf and Stock Publishers kiadóház imprintje) angol nyelven megjelentette az „Az örökkévalóság prizmája: Queer szerelem két világjárvány idejéből” (The Lens of Eternity: Queer Love from Two Pandemics) című könyvet. Szerzője Janet Mason amerikai író, esszéista és költő.
Janet Mason Philadelphiában él és dolgozik. Számos fikciós és önéletrajzi mű szerzője, amelyek a queer történelemmel, a nők emancipációjával és az erőszakmentesség etikájával foglalkoznak. A 2012-ben megjelent Tea Leaves: A Memoir of Mothers and Daughters című memoárja elnyerte a Goldie Award irodalmi díjat, és felkerült az Amerikai Könyvtári Szövetség (ALA) Over the Rainbow LMBT-irodalmi ajánlólistájára. Mason számos queer regényt is publikált, többek között a THEY: A Biblical Tale of Secret Genders, The Unicorn, The Mystery, Loving Artemis: An Endearing Tale of Revolution, Love, and Marriage és a Cinnamon című műveket, alkotásait pedig többször is jelölték a Pushcart-díjra. Írói tevékenysége mellett kreatív írást tanít, és foglalkozik a veganizmus gyakorlatával, valamint a természethez való etikus viszonyulással.
Mason új munkája egy hibrid memoár, amelyben a személyes naplószerű narratíva összefonódik a fotográfia és az amerikai modernizmus történetének kutatásával. A könyv történelmi rétegének középpontjában a kiemelkedő fotóművész, Berenice Abbott (1898–1991) alakja és a befolyásos művészetkritikussal és művészettörténésszel, Elizabeth McCauslanddel (1899–1965) kötött harmincéves szövetsége áll. Abbott, aki fiatalkorában átélte az 1918–1920-as spanyolnátha-járványt a New York-i Greenwich Village-ben, az 1920-as években Párizsban élt. Pályafutását Man Ray fotóstúdiójában asszisztensként kezdve, megalkotta a párizsi avantgárd és a queer irodalom alakjainak klasszikus fotóportré-galériáját, köztük Djuna Barnes, Sylvia Beach és James Joyce portréit. Éppen Abbott volt az, aki megmentette Eugène Atget, a francia dokumentumfotózás mesterének archívumát, elérve, hogy a régi Párizst bemutató építészeti felvételei bekerüljenek a világ múzeumi kánonjába. Visszatérve az Egyesült Államokba, Abbott McCauslanddel együtt valósította meg a híres monumentális „A változó New York” (Changing New York) projektet, ahol Abbott városi fotóit McCausland kritikai szövegei kísérték.
A történelmi cselekmény párhuzamba állítódik magának Janet Masonnek a kortárs tapasztalataival, aki leírja a COVID-19 világjárvány alatti 2020-as karantén (elszigeteltség) hónapjait, amelyeket kettesben töltött állandó társával, Barbarával. A könyv párhuzamot von az évszázadnyi távolságra lévő két globális járvány között, azt vizsgálva, hogy a közös sebezhetőség érzése hogyan élesíti ki a támogatás iránti igényt és az életértékek újraértékelését. Mason részletesen bemutatja Elizabeth McCausland alakját is, akinek a baloldali realizmus és a dokumentumfotózás művészetkritikájához való alapvető hozzájárulása életében gyakran háttérbe szorult partnere széles körű ismertsége mögött.
A könyv jelentős része a hosszú távú, azonos nemű kapcsolatok dinamikájának van szentelve – egy olyan tapasztalatnak, amely ritkán válik részletes reflexió tárgyává. Mason arról ír, hogy milyen kompromisszumokból, kölcsönös türelemből, megbocsátásból és mindennapi gondoskodásból áll össze két nő közös élete évtizedeken át, különösen a betegségekkel, az öregedéssel és a konzervatív társadalom nyomásával szemben. Az archív életrajzi anyagokat a karantén mindennapjainak vázlataival – a kulináris kísérletezéstől és a növényi étrendre való áttéréstől a közös sétákig – ötvözve a szerző bemutatja a queer tapasztalatok generációkon átívelő folytonosságát, és megerősíti a kölcsönös gondoskodás feltétel nélküli erejét.
